A sztárok magyar hangja

Ottjártunkkor épp a nyolcvanas években milliókat a képernyők elé szögező Rabszolgasors újraforgatott epizódjainak egyikét szinkronizálják, a szöveg a filmben egy fekete bőrű kisfiú szájából hangzik el, akinek magyar hangja természetesen európai arcvonásokkal rendelkező, átlagos nagyváradi fiatal. A „magyar hang” hangszigetelt kuckóban ül, jókora képernyőn követi figyelemmel a jelenetet, és várja a szinkronrendező utasításait. A monitoron kis viszszaszámláló jelzi, mikor kell belekezdenie a szövegébe.
„Most épp kisebb üresjárat van, de előfordul, hogy minden stúdiónkban zajlik a felvétel, és olyan, Budapestről leruccanó színészek dolgoznak odabenn, mint Zsigmond Tamara, Breier Zoltán, Vári Attila vagy Gruber Rita” – sorolja a stúdió vezetője, Bárány Sándor a fővárosból ingázó bedolgozók nevét.
Nem csupán a színészek között vannak azonban ismertebb budapesti nevek, a Zone Stúdióban ugyanis az ismert rendező, Koltai Gábor is megfordult már munkatársként.

Csúcstechnológia a Rogériuszon
A Zone Stúdió bő tíz éve, még Video Vox néven indult Nagyváradon, és Romániában először foglalkoztak szinkronizálással. „A konkurencia azóta sem túlságosan jelentős, talán még két stúdió létezik Bukarestben, többek között a Pro Tv is működtet egyet. A román piacon azonban még ma sem honosodott meg igazán a szinkron, kilencven százalékban mi is magyar nyelvre szinkronizálunk” – ecseteli Bárány.
A kis váradi szinkronstúdió az indulást követően hamarosan kinőtte magát: munkájukra akkora volt az igény – természetesen Magyarországról –, hogy hamarosan saját szinkrontanfolyamot is indítottak. A munkatársak között azóta is megtalálható a Nagyváradi Állami Színház és az Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház teljes magyar és román társulata, de tehetséges amatőrökkel is együttműködnek. Sőt: azóta már a debreceni Csokonai Színház színészei is át-átruccannak Nagyváradra szinkronizálni, a Budapestről ingázókról nem is beszélve. Egyébként épp arra készülnek, hogy az ingázást kiiktassák, ennek érdekében a Zone Debrecenben és Budapesten is létre kíván hozni egy-egy szinkronstúdiót.
A Zone Stúdióban ma már csúcstechnológiával dolgoznak, többek között annak is köszönhetően, hogy megalakulása után három évvel a Kelet-Európában terjeszkedni kívánó angol Zone Vision stúdió is fölfigyelt a Video Voxra, és megvásárolta. (Ennek tudatában érthető, miért lóg a folyosó egyik falán egy méretes Union Jack, azaz brit zászló.) „A technológia egy része azonban saját fejlesztés. Bár induláskor megvásároltunk egy akkor korszerűnek számító amerikai berendezést, rájöttünk, hogy túl lassú. Ezért kifejlesztettünk néhány olyan szoftvert, amelyek segítségével jóval gyorsabban zajlik a szinkronizálás, így havi 11–14 ezer szinkronperc a teljesítményünk. Ez nemzetközi szinten is óriásinak számít: egy átlagos magyarországi szinkronstúdió örül, ha az éves teljesítménye eléri ezt a mennyiséget” – büszkélkedik az igazgató. A fejlesztések nyomán a kezdeti egy helyett ma már hat stúdió működik a rogériuszi székhelyen, ezekben akár párhuzamosan is dolgozhatnak. A Közép-Európa egyik legmodernebb ilyen jellegű intézményének számító Zone Stúdió sebességét és fejlettségét jól mutatja, hogy míg egy filmet átlagosan négy óra alatt tud „szinkronizálni” egy színész, a nagyváradi stúdióban ez alatt az idő alatt akár négy filmmel is „végezhet”. A munka minőségéről talán eleget mond, ha megemlítjük, hogy az amerikai Warner stúdió csupán a Zone Stúdiónak engedélyezi, hogy közvetlenül a tőlük kapott adáskazettára rögzítse a szinkront, más stúdióktól külön hanghordozón kérik a magyar szöveget.
Az itt szinkronizált filmeket, dokumentumfilmeket a Romantica, a Reality, a Viasat, az Extrém és a Discovery csatornákon vetítik magyar nyelven, míg román szinkront a Minimax és a Cartoon Network rajzfilmcsatornáknak szállítanak. Egy ideje a hamarosan induló MGM filmcsatornának is dolgoznak.

Az időnyújtás és az éjjeli baglyok
A stúdió saját fejlesztésű szoftverei közé tartozik a színésznyilvántartó program is, amelyet első lépésként „lapoznak” föl egy film szinkronizálása előtt. Ebben tartják nyilván az összes munkatársat, fényképpel, lakcímmel, azokkal az időpontokkal, amikor ráér – és természetesen az elengedhetetlen hangmintával. „Innen válogatjuk ki, hogy az egyes szerepekre kiket hívunk be. Rendszerint odafigyelünk arra, hogy a színészek ne csak külsőleg, de még temperamentumukban is hasonlítsanak a szinkronizált karakterhez” – magyarázza az igazgató.
A szinkronizálandó filmeket egyébként kazettán kapják, amelyeket digitalizálnak, kiadják a fordítóknak – vannak belső munkatársak és külső helyi fordítók, a spanyol fordítók Budapestről dolgoznak – , majd a lefordított szöveget 15–30 másodperces „take”-ekre, azaz jelenetekre bontják minden egyes színész számára. A „take”-ekből áll össze az elmondandó szöveg, amelyet betűszám szerint tartanak nyilván. (Egyébként a színészek gázsiját is a leütésszám alapján számítják ki, nem pedig órabér szerint.) Ezeket osztják le a stúdiók között, és hívják be a színészeket – természetesen a színházi programmal való egyeztetés nyomán – szinkronizálni. A felvett szöveget 32 csatornás hangrögzítőn tárolják, minden szereplő hangját külön sávon. Amennyiben a szöveg nem „illeszkedik” teljesen a filmben szereplő színész szájára, a timestretch, azaz időnyújtás technológia segítségével orvosolják a gondot: ezzel anélkül tudják ráigazítani a hangot a karakterre, hogy megváltozna a hangszíne.
Az utómunkák során is a legmodernebb technológia áll egyébként rendelkezésre: a legmodernebb digitális Yamaha-keverőpulttal öntik végső formába a filmeket. Ebben a fázisban keverik hozzá a filmhez az eredeti atmoszférát, azaz a háttérhangokat – meglehetősen mulatságos látvány, amikor egy argentin szappanoperában a magyar hang hozzáadása előtt a zene, a léptek vagy a poharak koccanásának zaja kitűnően hallatszik, ám a szereplők némán tátognak.
A stúdióban egyébként folyamatos a nagyüzem: 24 órán keresztül működik, a felvételvezetők három váltásban dolgoznak. „Mert egyrészt annyi a munka, másrészt pedig olyan éjjeli bagoly színészeink is vannak, akik épp éjszaka szeretnek bejárni” – magyarázza Bárány.

„A szinkronhoz művészi véna kell”
Az egyik stúdióból épp F. Márton Erzsébet, a Szigligeti Társulat tagja lép ki egy kávészünetre. A művésznő szerint a szinkron teljes mértékben összeegyeztethető a színházi munkával, hiszen a stúdió alkalmazkodik a színház programjához, és nem fordítva. „Éppen ezért nem megerőltető a munka” – ecseteli. Mint elmondja, előfordul, hogy – akárcsak a színpadi fellépés esetén – szinkronszínészként is képes azonosulni az általa magyarított szereplővel. „Néhány éve szinkronizáltam a főszereplőt egy filmben, amely egy korosodó színésznőről szólt, aki a film világában akar a továbbiakban élni. Ezt a karaktert nagyon megkedveltem” – meséli. „A szinkron ráadásul annyiban érdekesebb is, hogy itt csupán a hangunk áll rendelkezésre egy figura megformálásához, a mimika nem kap szerepet. Még nagyobb kihívás az ellentétes karakterek megformázása, hisz olyan szerepet kell eljátszanom, amilyet színpadon sohasem osztanának rám” – avat be a szakmai rejtelmekbe. F. Márton Erzsébet szerint hozzá hasonlóan minden színész szereti a szinkront: mint elmondja, van olyan kollégája is, aki ugyan nem szorulna rá, mégis rendszeresen bejár szinkronizálni.
Bárány Sándor is úgy véli, a szinkron nem csupán szakma. „Száraz műszaki háttérrel nem lehet hosszú távon művelni. Még a felvételvezetőkben is lennie kell művészi vénának, elhivatottságnak és szakmai fegyelemnek” – véli.
Az igazgató egyébként úgy látja, néhány éven belül a román nyelvű csatornák körében is teret hódít majd a szinkron, mivel jóval könnyebbé teszi a műsorok megértését, ha a néző anyanyelvén szólalnak meg. „Csupán annyi kell hozzá, hogy egy külföldi csatorna úgy döntsön: azzal akar valami újat nyújtani, hogy ezentúl román nyelven szólalnak meg a külföldi filmek. Ha jó minőségű a szinkron, a közönség megkedveli, és három éven belül a többi adónak is lépnie kell. Mert hiába kerül kevesebbe a feliratozás – egy film szinkronizálása mintegy 1200 dollárba kerül –, a szinkron még mindig olcsóbb, mint folyamatosan új, jó minőségű filmeket beszerezni” – vázolja a jövendőt Bárány Sándor. Pozitív tapasztalatok már vannak: korábban néhány román kábeltársaságnak már szinkronizáltak filmeket, és olyan jól sikerült, hogy a nézők állítólag azt sem tudták eldönteni, külföldi vagy román filmet láttak. „Föl is hívtak, hogy akkor most mi a helyzet – idézi fel az emléket Bárány Sándor. – Mire én csak annyit mondtam: gondolkodjanak már el, hogy Donald Sutherland vajon tud-e románul?”