A szolgálati lakás ára

A főútra nyíló tanári lakásokba pedig a könyvtárat költöztetnék. Az érintettek, akiknek jelentős része egyedülálló, idős, beteges személy, tehetetlenül áll a költözködés terhe alatt. „Ez az aljas, minősíthetetlen gesztus derült égből villámcsapásként jött” – háborog Zöldes József, az egyetem egykori tanára, aki azok közé tartozik, akik merik vállalni a sajtónyilvánosságot. A felszólítottak zöme valamikor az egyetem alkalmazottja volt, de mint mondják, a szerződésben sehol nem szerepelt olyan kitétel, miszerint nyugdíjba vonulásuk után kötelesek lennének átadni a szolgálati lakást.

Az intézmény vezetősége azonban hajthatatlan. Dr. Constantin Copotoiu rektor és dr. Florentin Buicu gazdasági igazgató csak Ciprian Dobre prefektus és Borbély László miniszter közbenjárására volt hajlandó a márciusban lejárt szerződések nagy részét előbb két hónappal, majd egy évvel meghosszabbítani. Az érintettek között akad olyan is, akinek még az idén nyáron el kell hagynia a lakását.

Annak is keserű a szájíze, aki megérti az egyetem álláspontját, és van hová távoznia. „Annyit megérdemeltünk volna, hogy idejében értesítsenek, ne az utolsó pillanatban” – állítja egy idős tanár felesége.

Honfy Irén egy év híján fél évszázada lakik az egyetem udvarán. A huszonhét éve elhunyt férje valamikor Kiss Árpád laboránsa volt. A 76 esztendős nő egy szobát, konyhát és kamrát foglal, a fürdőt viszont másokkal közösen használja. Mint mondja, nincs hová mennie, a gyermekeinél nincs hely. Azonos helyzetben van Szász Giza is, aki mindkét fiát eltemette. „Egy lányom van, aki együtt lakik a most nősülő unokámmal. Három nemzedék, hogyan zsúfolódjunk be egy lakásba?” – kérdezi elkeseredetten. Ana Săbădean – akinek elhunyt férje gépkocsivezetőként az intézmény valamennyi rektorát szolgálta – három évvel ezelőtt kénytelen volt az elvált fiát befogadni a garázsok végében található egyszobás lakásába.

Bálint Levente kiskorú gyermek apja. Azon kevesek közé tartozik, aki még aktívan dolgozik az egyetemen, ennek ellenére nem riad vissza a vezetőség fenyegetéseitől. Az udvaron ugyanis az a hír járja, hogy aki szóba mer állni újságíróval, annak még inkább megkeserítik az életét. Az egyetemi bentlakásoknál őrző-védő szolgálatot teljesítő 33 éves fiatalember négy évvel ezelőtt, az egyik garázssor végében kapott egy egyszobás helyiséget. Mint mutatja, leverte a penészes vakolatot, galériát épített, és egy kis fürdőszobát hozott létre. „Ez mind pénzbe került, most meg be akarnak tenni egy másik szolgálati lakásba, ami ennek a fele. Amikor a háziorvos meglátta, csak csóválta a fejét. Miért menjünk el innen, hogy a jövőben a másik lyukból is lakoltassanak ki?” – kérdi.

A felháborodott személyek elismerik, hogy a MOGYE vezetőségének jogában és kötelességében áll korszerűsíteni az egyetemet, de ugyanakkor embertelennek és etikátlannak tartják a velük szemben alkalmazott eljárást. „Aki egy egykoron államosított és mostanság visszaszolgáltatott lakásban lakik, annak is ötéves türelmi időt köteles adni a tulajdonos. Nekünk a tavaly szóltak, hogy az idén szedjük a sátorfánkat” – mondja Zöldes József, aki szerint őt nem melegíti egykori tanítványa, Constantin Copotoiu rektor gesztusa, amellyel vállon veregette, és megígérte, hogy segíteni fog.

A tanárokkal sem kivételeznek

Lakásaik elhagyására kényszerülnek az egyetem neves professzorai is. A fül-orr-gégészeti klinika és az egyetem közötti tágas bérházban lakó orvos-pedagógusok közül néhányan nyugdíjas korukra már önként elhagyták a szolgálati lakást. Aki tehette, építkezésbe fogott, vagy tömbházlakást vásárolt. A 97 éves Dóczy Pál viszont még az ágyból sem tud felkelni. „Ide jutottunk, hogy a beteg uramat, aki 1946-ban Pápai professzorral és az adminisztrációs osztály egyik munkatársával elsőnek lépett be az akkor még kadétiskolaként működő épületbe, most egyik napról a másikra kipakolnák. Annak idején ő volt az, aki átvette az egyetem épületét a hadügyminisztériumtól, ő telepítette be az orvosi egyetemet, ő hozta létre a régi belgyógyászati kórházat… Kérdem én, ezt érdemli ez az ember, aki ráadásul magatehetetlenné vált?” – fakad ki a professzor felesége, a szintén kilencvenévesnél idősebb Dóczy Lenke. Szerinte minősíthetetlen a MOGYE vezetőségének az eljárása. Annál is inkább, tartja az orvos felesége, mivel a tavaly, amikor a professzorok lakásaként ismert háromemeletes épületen kicserélték a tetőszerkezetet, és be akarták vezetni a központi fűtést, egyetlen szóval nem említették, hogy mi a célja a jelentős beruházásoknak. „Nem is gyanítottam, hogy ki szeretnék költöztetni a szüleimet, mindezt csak idén márciusban adták tudtunkra. Annyit sikerült elérni, hogy augusztus végéig kegyelmi időt adtak” – mondja a professzor Marosvásárhelyen élő fia, Dóczy Tamás, aki idős és beteges édesanyjával közösen gondozza ágynak esett apját. A nemrég műtött Dóczy Lenke felteszi a kérdést: „Egy orvos ne tudná, hogy az öreg, beteg embereknek a költözködés, meg egyáltalán a környezetváltás akár az életükbe kerülhet?”. Hasonlóan kilátástalan helyzetben van Ander Zoltán tanár özvegye is. A neves orvos-profeszszor felesége már napok óta nem nyit ajtót, senki nem tudja, hogy vészelte át a sokkoló hírt. A szomszédok csak találgatni tudnak: talán a Németországban élő fia hazatér, és majd rendezi a sorsát.

A fiatalabb és jobb erőben lévő Zöldes József hallani sem akar a költözésről. Az egyetem testnevelési tanszékének egykori vezetője valamikor egy Dózsa György utcai kétszobás magánházat adott egy olyan épületért, mely az egyetem udvarán fekszik. Utólag, miután ezt rendbe tette és kibővítette, az ingatlant elvették tőle, és az udvar másik sarkába költöztették. A valamikor a bakteorológián dolgozó feleségének az 50-es években még hatalmas bérháza volt a főtéren, amit lebontottak, helyébe pedig egy oda nem illő szocreál épületet húztak fel. Zöldesék hiába bíznak a kárpótlásban, mert az még sokat várathat magára. „Most mit tegyünk, menjünk az aluljáróba? Székely gyermek vagyok, kivágok az erdőből néhány fát, építek egy kulipintyót, aztán majd valahogy elleszünk ott” – mondja keserű humorral. Majd fejcsóválva a rektort kezdi emlegetni: „És ez az ember valamikor az én tanítványom volt…”

Buicu: a lakók a felelőtlenek

Dr. Florentin Buicu, az egyetem gazdasági igazgatója határozottan cáfolja azokat az állításokat, miszerint a MOGYE vezetősége ígéretet tett volna a lakásszerzés megkönnyítésére. „Mi csak annyit vállaltunk, hogy felveszszük a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal. Az önkormányzat helyett az egyetem nem adhat egyetlen lakást sem az állami alapból. A városházi illetékesek válaszából sajnos kiderült, hogy az érintettek közül szinte senki nem nyújtotta be igényét szociális lakásra. Ez már nem a mi dolgunk, ez egyenesen a felelőtlenség jele” – állítja az orvos-igazgató. Buicu tudomása szerint az érintettek között olyan család is van, amely eladta saját tulajdonában lévő lakását, amikor beköltözött az egyetem által biztosított szolgálati lakrészbe. Szerinte az ilyenek magukra vessenek. A gazdasági vezető álláspontját képviseli Csegzi Sándor alpolgármester is. „Ezeknek az embereknek már rég kellett volna jelentkezniük a városházán, mert különben a polgármesteri hivatal honnan derítse ki, hogy lakás nélkül maradnak” – mondta. Csegzi viszont azt ígéri, hogy az ő irodája ajtaja nyitva áll azok előtt, akik – hanyagságból vagy naivságból – most segítségre szorulnak.

Arra a kérdésre, hogy a MOGYE vezetősége mit tehet abban az esetben, ha a közel negyven érintett család némelyike nem tesz eleget a kiköltözési felszólításnak, Florentin Buicu sokat sejtetően vállat von: „Istenem, mindenkinek jogában áll azt tenni, amit jónak tart. De csakis a törvény betartásával”.