A Temesváron élők október 15-éig tekinthetik meg a kedden megnyílt, az 1956-os magyar forradalom romániai áldozatainak emlékére szervezett kiállítást. Ezt követően, október 17–21. között Aradon, 23–28. között Nagyváradon, október 30. és november 5. között Kolozsváron, november 7–12. között Marosvásárhelyen, november 14-étől december 2-éig Nagyszebenben, majd december 4–10. között Brassóban tekinthetik meg az érdeklődők a tárlat anyagát.
„Az új anyagok bizonyítják, hogy a magyar forradalommal nemcsak Romániában, hanem Lengyelországban és Olaszországban is többen szolidaritást vállaltak. Tizennyolc olasz városban utcákat is elneveztek a magyar mártírokról” – mutatott rá Varga Andrea történész. Hozzátette: az Európai Unióhoz csatlakozott volt kelet-európai kommunista országok közül Románia az egyedüli, ahol még nem rehabilitálták a politikai okok miatt börtönbe vetetteket, illetve kivégzetteket.
„Mindez annak ellenére nem történt meg – folytatta a kutató –, hogy a román titkosszolgálat egyik 1991-es feljegyzése megállapítja: az 1956-os magyarországi események nyomán kialakult kommunistaellenes megmozdulás volt az egyedüli Romániában 1945 és 1989 között, amely az egész országra kiterjedt.” Az RMDSZ három képviselője már júliusban jelezte, hogy törvénytervezetet nyújt be a parlamentbe az 1948 és 1963 között lezajlott politikai perekben hozott ítéletek eltörléséről. Időközben az Igazságügyi Minisztérium illetékesei is bejelentették, hogy hasonló értelmű kormányrendelet kidolgozását tervezik.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.