A mulasztásért mindenki felelős

Az 1956 romániai hatásait kutató, Bukarestben élő magyar történész a magyarországi közjogi méltóságokhoz intézett levelében egyebek mellett azt teszi szóvá, hogy az október 23-i megemlékezésekből éppen „a magyarországi ’56-os drámák romániai folytatódásával kapcsolatos minimális rokonszenv, a beleérzés legcsekélyebb megnyilvánulása” marad ki.

A kutató szerint „nem akadt az emlékév alkalmával és azóta sem olyan magyar közjogi intézmény, amely képviselte volna a romániai ’56-osok (köztük természetesen magyarok és nemcsak magyarok) rehabilitálásának fontosságát, vagy megpróbálta volna a parlamentáris demokráciák és az európai közjogi gyakorlat alapján rendelkezésre álló eszközökkel előidézni a román politikai vezetés rehabilitálási szándékát”. Varga Andrea szerint bár az egykoron meghurcoltak kitüntetéseivel, romániai ’56-os emléktáblák avatásával, illetve koszorúzásokkal történtek gesztusok, a magyar diplomáciának a kirakatperek sorozatában elítélt egykori politikai foglyok rehabilitálását célzó kezdeményezései viszont „messze elmaradtak a szükségestől”, ráadásul „Románia politikai vezetése a legkisebb jelét sem mutatja annak, hogy az európaizálódási folyamatban el kívánna számolni morális tartozásaival a rendszerváltozásokat előkészítő szereplők irányában”. A levélíró úgy véli: Nagy Imre és társai, valamint a romániai halálra ítéltek kivégzésének idei, 50. évfordulója alkalmat szolgáltathatna a rehabilitálási folyamat elindítására.

Varga Andrea ugyanakkor az RMDSZ-es politikusokhoz intézett levelében szóvá teszi, hogy ők sem tettek a jóvátétel érdekében. „Sehol senkinek nem jutott, nem juthatott eszébe (…), senki sem véli jogilag kivitelezhetőnek az ’56-osok kompenzációját? (…) tud-e és akar-e a romániai magyar irányítás bármilyen értelemben is ebbe a kommemoratív tevékenységbe morális vállalás szintjén bekapcsolódni?” – teszi fel a kérdést a történész.

Részmegoldás?

„Történtek lépések, a folyamatot elindítottam” – nyilatkozta a Krónikának a kérdés kapcsán Frunda György, aki 2007 novemberében Kolozsváron jelentette be: kérni fogja az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtását követő megtorlásban kivégzettek rehabilitálását. Az RMDSZ-es szenátor – akinek édesapjára a hírhedt Faliboga-perben mondtak ki halálos büntetést, majd változtatták meg az ítéletet életfogytiglanra – megerősítette: kezdeményezése csak a Szoboszlai-, valamint az érmihályfalvi perben, illetve más csoportok esetében kimondott és végrehajtott halálos ítéletek áldozataira vonatkozik. Mint mondta, ez ügyben levelet intézett Monica Macovei és Teodor Chiuariu volt igazságügyi miniszterekhez, valamint Teodor Meleşcanu honvédelmi miniszterhez. „Meleşcanu úr a legnyitottabb ebben a kérdésben. Kiadta az utasítást, hogy a honvédelmi tárca iratanyaga alapján azonosítsák a kivégzettek temetési helyét, erről azonban még nem került elő adat” – magyarázta Frunda. Hozzátette: addig nem nyugszik, amíg el nem éri a politikai perek nyomán kivégzettek kihantolását és méltó újratemetését. Felvetésünkre, miszerint Romániában nincs a politikai ítéletek semmisségét kimondó törvény, a szenátor azt mondta: a politikai bűncselekmény fogalmát meghatározó jogszabály már létezik, s bár rehabilitációs törvénytervezet is készült, ennek elfogadására a jelek szerint nincs politikai akarat. Ezt engedte sejteni Eckstein-Kovács Péter szenátor, a szenátus jogi bizottsága volt elnöke is, aki a Krónika kérdésére azt mondta: a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet (IICCR) kezdeményezésére benyújtott semmisségi törvénytervezetet a képviselőház visszaküldte az alsóház jogi szakbizottságához, a készülő jogszabály azonban megmagyarázhatatlan okok miatt több mint egy éve a fiók mélyén hever. Ezzel igazolódni látszik a kolozsvári szenátornak az az egy évvel ezelőtti megállapítása, miszerint „a jelenlegi politikai felállásban nehezen lesz elfogadható a törvénytervezet”.

Románia nem akar tükörbe nézni?

„Valami hasonló jóvátétel kell Romániában is” – mondta a Krónikának Varga Andrea. A történész ebben a szellemben állított össze egy törvénytervezetet, amely egyebek mellett kimondja, hogy a Groza-kormány szovjet nyomásra 1945. március 6-án történt hatalomra jutásától a politikai perek de iure 1964 augusztusában történt megszüntetéséig terjedő időszakban kimondott ítéletek semmisek. Leszámítva a háborús, illetve a lakosság elleni bűncselekményeket, illetve a népirtást. „Roppant egyszerű, hiszen az ebben az időszakban állam- vagy rendszerellenes, agitációs, szabotázs, vagy hasonló vádak alapján kimondott ítéletek egyértelműen politikaiak. Az 1964 utáni, köztörvényes besorolásba burkolt ítéletek esetében már bíróságilag kell tisztázni a politikai indíttatást, ehhez külön jogszabály kell” – magyarázta lapunknak Varga Andrea. Raul Volcinski volt politikai elítélt, nyugalmazott egyetemi tanár már korábban jelezte: Románia azért adós lassan húsz éve a politikai ítéletek semmissé nyilvánításával, mert „ez az ország nem akar szembenézni önmagával és közelmúltjával”. Szerinte azzal, hogy 1990-ben elfogadták a politikai elítéltek kárpótlásáról szóló 118-as számú törvényt, még semmit nem oldottak meg, hiszen ezzel a jogszabállyal az állam kifogta a szelet az igazi kárrendezés vitorlájából, mert a továbbiakban már senki nem figyelt arra, hogy a politikai ítéletekben rögzített bűntettek Romániában továbbra is érvényben maradtak. Az egykori elítéltek jogilag tehát továbbra is bűnösök.

B. L.

A magyar és a cseh példa

A közép-kelet-európai térségben eddig csak Romániában nem született meg az egykori politikai ítéleteket semmissé nyilvánító törvény. A volt Szovjetunióban már a Gorbacsovi-reformok idején, 1986-ban, Magyarországon 1989-ben, Csehországban pedig a volt Csehszlovákia kettéválása után 1993-ban fogadtak el rehabilitációs törvényt.

Lengyelországban és Litvániában szintén rendszerváltás utáni években nyilvánították semmisnek a politikai ítéleteket. Magyarországon rehabilitációról szóló első, 1989. évi XXXVI. Törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról című jogszabály szerint „kegyelettel megemlékezve mindazokról, akik az 1956-os nemzeti tragédia során hazánk társadalmi átalakulása és függetlensége érdekében felléptek, és ezért politikai megtorlás áldozatául estek”, kimondja: „Az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint az ezzel bűnhalmazatban – harci cselekmények során – elkövetett emberölés, rablás, közveszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők”. A szabály szerint a Legfelsőbb Bíróság – a legfőbb ügyész indítványára, illetve az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére – semmisnek nyilváníthatja az 1956. október 23. és 1963. április 4. közötti időhatáron belül, a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti elítélést is, ugyanakkor az elítélt vagy hozzátartozója kérheti a Legfelsőbb Bíróságtól a szóban forgó időhatáron kívüli, de az említett időszak eseményeivel kapcsolatos politikai vagy méltányolható körülmények között elkövetett más bűncselekmény miatti elítélésnek a semmissé nyilvánítását is.

A cseh képviselőház 1993-ban elfogadott, Törvény a kommunista rezsim jogellenességéről és a vele szembeni ellenállásról című jogszabálya kimondja, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja, annak vezetősége és tagjai felelősek az 1948–1989 közötti évekbeli „uralom módjáért”. Mégpedig azért, mert az megsemmisítette az európai civilizáció hagyományos értékeit, rombolta az erkölcsöt és a gazdaságot, a másként gondolkodókkal szemben igazságügyi bűntetteket és terrort alkalmazott, a működő piacgazdaságot közvetlen irányításúvá változtatta, szétrombolta a tulajdonjog hagyományos elveit, a nevelésben, a művelődésben, a tudományokban és a kultúrában politikai és ideológiai célokból visszaélésekhez folyamodott, és a természetet is pusztította.

A kommunista ideológiát bűnösnek, illegitimnek és elutasítandónak kimondó jogszabály szerint „teljes mértékben s együttesen felelősek azok, akik a kommunista rezsimet funkcionáriusként, szervezőként vagy bujtogatóként politikai vagy ideológiai közegükben aktívan érvényre juttatták”, ugyanakkor „Csehszlovákia Kommunista Pártja bűnöző szervezet volt, és elutasításra méltó ugyanúgy, mint az ideológiáján alapuló egyéb szervezetek, melyek tevékenysége hasonlóképpen az emberi jogok és demokratikus rendszer elnyomására irányult”. A törvény szerint az ezzel szembenállók magatartása „legitim, igazságos, erkölcsileg indokolt és tiszteletet érdemlő volt”, tehát „Mindenki, akivel a kommunista rezsim igazságtalanul bánt, és akit üldözött (…), elismerést és erkölcsi elégtételt érdemel”. A cseh képviselőház akkori indoklása szerint egy ilyen jogszabály elmaradása „hiányérzetet kelt a társadalomban, különösen azon személyek tekintetében, akik bűnrészesek voltak ezen állapotok létrejöttében és bűneikért nem nyerték el büntetésüket, másrészt pedig nem került sor a kommunista rezsimmel szembeszegülők erkölcsi elismerésére sem”.