A feltételezéseket mind Bãilã, mind helyettese, Vass Levente határozottan cáfolta. Benedek egészen visszafogottan nyilatkozott, mondván, hogy sajnálja a kórház vezetõjét, hogy így kellett döntenie. Kettõjük között a tavaly többször is összetûzésre került sor. A konfliktus egy évvel ezelõtt robbant ki, amikor a kardiológus asztalán az orvosi beavatkozás közben életét vesztette a beteg. Benedek Imre szerint páciensén segíthetett volna egy bizonyos orvosi mûszer, mellyel a marosvásárhelyi kórház is rendelkezett, ám vasárnap lévén, hiányzott a raktáros, aki a szívspecialisták rendelkezésére bocsáthatta volna. A konfliktus a tavaly õsszel tornyosult, amikor az egyetemi tanár országos premierszámba menõ beavatkozását Bãilã erkölcstelennek és törvénytelennek nevezte. „Nem mondhatom el, miért távozom. Személyes okok miatt döntöttem így, nem játszottak közre sem politikai, sem a kórházvezetési kérdések, de még csak a Benedek Imre és közöttem lévõ konfliktus sem\" – szögezte le a Krónikának Lucian Bãilã. Helyettese, Vass Levente is úgy véli, hogy az igazgatónak nem a Benedekkel folyó viták miatt kell távoznia. „Az egészségügyi minisztérium vizsgálóbizottságának jelentésébõl is kiderül, hogy az egész ügybõl Bãilã volt a legkevésbé érintett\" – vélte Vass. Egészségügyi vezetõségi körökben egyesek azonban tudni vélik, hogy maga Eugen Nicolãescu tárcavezetõ sugallta liberális kollégájának, hogy a párt megítélésének érdekében egyelõre vonuljon a háttérbe. „Sajnálom, hogy Bãilã így járt\" – reagált a történtekre szûkszavúan Benedek, aki szerint nem lenne elegáns, ha kollégája távozásának körülményeit kommentálná. Visszafogottnak bizonyult dr. Konrád Judit is, a Maros Megyei Közegészségügyi Hatóság (ASP) igazgató helyettese is, aki szabadságát tölti, és nem ismeri a távozás pontos körülményeit. Kérdésünkre, hogy mennyire lepte meg Lucian Bãilã bejelentése, Konrád belátta, hogy az elsõ pillanatban meghökkentette, ám utólag gondolkozva, mégsem tartotta meglepõnek. Eugen Nicolãescu egészségügyi miniszter elmondta: csak hétfõn este értesült az igazgató lemondásáról. A tárcavezetõ elfogadta Bãilã döntését, de arra kérte, egy ideig még maradjon a kórház élén. A lemondott intézményvezetõ utódját illetõen Nicolãescu nem kívánt nevet említeni. „Egyelõre nem tudom, idõre van még szükségem\" – visszakozott a miniszter, aki elégedettnek bizonyult Bãilã kétéves tevékenységével. Kérdésünkre, hogy érdekli-e a fõigazgatói állás, Vass Levente határozott nemmel válaszolt. Bãilã helyettese hozzátette, amennyiben megvalósul a jelenlegi egészségügyi intézmény már január elsejére tervezett, de egyelõre halogatott kettéválasztása, hajlandó lenne elvállalni a leendõ megyei kórház vezetését. „A politikai alku szerint az új kórháznak magyar igazgatója lenne. Amennyiben felkérnek, hogy átmenetileg vezessem, elvállalnám. De Bãilã tisztségére semmiként nem pályáznék\" – nyilatkozta Vass. A távozó igazgató reméli, az õt követõ kórházvezetõ folytatja az intézmény menedzsmentpolitikáját. Bãilã megjegyezte, az õ vezetése alatt jelentõsen csökkent a kórház adóssága, és számos beruházással gyarapodott a klinikák vagyona. „Itt, Vásárhelyen, altatóorvosként kívánom folytatni pályafutásomat\" – jegyezte meg Lucian Bãilã, akit a szaktárca a minisztérium keretében mûködõ aneszteziológusbizottságba is javasolt.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.