Hirdetés

A héten kiderül, hol lesz a regionális lerakóhely

Kezdődhet a szemétalku • Háromszék Kovács Zsolt • Három térségbeli település jöhet szóba a regionális környezetkímélő hulladéktelep helyszínének kijelölésekor – jelentette be Vajda Lajos. A Kovászna Megyei Tanács alelnöke a megye polgármestereinek tegnapi találkozóján elmondta: az elmúlt hetekben több területre is ajánlatot kaptak, ezek közül három felelne meg a szeméttelep céljára. Vajda szerint a holland tanácsadó cég segítségével a héten döntik el, hogy az ajánlatok közül a kőröspataki 12 hektáros, a Maksa és Lécfalva közti 14 hektáros, illetve a dálnoki 20 hektáros területet vásárolja-e meg a megyei önkormányzat. A megyei tanács már korábban döntést hozott arról, hogy hektáronként legtöbb 200 ezer erős lejt fizet a terület tulajdonosainak. Ha megvásárolják a megfelelő telket, elkezdődhet a szeméttározó megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése, amelyet legkésőbb novemberig kell összeállítani, és jövő tavasszal nyújthatják be a pályázatot a közel 900 ezer eurós regionális hulladékgazdálkodási ISPA-programra. Mint arról már beszámoltunk, a nyár elején közel 400 dálnoki lakos tiltakozott a falu határába létesítendő hulladéktelep ötlete ellen. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke korábban kijelentette: „tanultunk a dálnoki esetből, ezért tájékoztatókat tartunk azon település lakóinak, amely mellé a szeméttelepet telepítjük”. Vajda Lajos szerint ha a kiszemelt három település lakói megakadályozzák a környezetkímélő szeméttározó létesítését, nem marad más választás, mint Hargita vagy Brassó megyébe szállítani Kovászna megye hulladékát. Ez esetben viszont a lakosságnak lényegesen többe kerül a szolgáltatás, mintha a telep Háromszéken épülne.

2006. szeptember 26., 00:002006. szeptember 26., 00:00



Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

A kevesebb néha több: Bodó Barna szerint a projektek súlyához kellene igazítani az anyaországi támogatások rendszerét

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége elnökét arról kérdeztük, hogy miként ítéli meg az eddigi anyaországi támogatások hasznosulását, illetve az erdélyi magyar civil szféra milyen elvárásokat támaszt az új magyar kormány támogatáspolitikája elé.

A kevesebb néha több: Bodó Barna szerint a projektek súlyához kellene igazítani az anyaországi támogatások rendszerét
2026. április 23., csütörtök

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban

A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban
2026. április 23., csütörtök

Vasárnaptól ismét látogatható a román királyi család soborsini rezidenciája

Április 26-án, vasárnap ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a soborsini kastély, I. Mihály néhai román király Arad megyei rezidenciája. A birtok tavaly mintegy 30 ezer fizető látogatót fogadott.

Vasárnaptól ismét látogatható a román királyi család soborsini rezidenciája
Hirdetés
Hirdetés