
Fotó: Nagybánya.ro
Miután az ezer főre jutó koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a hármat, a vörös forgatókönyv lép életbe Nagybányán és Máramaros megye három másik településén – Szilágyillésfalván, Nagysikárlón és Szakállasfalván – is.
2020. október 26., 07:332020. október 26., 07:33
A vörös forgatókönyv – mint ismeretes – azt jelenti, hogy ezeken a településeken minden 5 évesnél idősebb személy számára kötelező a védőmaszk viselése a benti terek mellett szabadtéren is, az oktatás az online térbe költözik, bezárnak a kulturális intézmények, mint ahogy a kávézók és vendéglők benti helyiségei, valamint a játéktermek is, a szállodák vendéglői pedig csak a szállóvendégeket fogadhatják.
A Nagybányán működő egyetemeket értesítik eközben arról, hogy a fertőzöttek száma meghaladta a 3 ezreléket, hogy ők is meghozhassák az online oktatás megszervezéséhez szükséges intézkedéseket.
Máramaros megye további húsz településén érvényes eközben a sárga forgatókönyv, vagyis a fertőzöttek száma meghaladta az 1,5 ezreléket, de még nem érte el a 3-at.

Három újabb nagyvárosban, Temesváron, Nagyszebenben és Aradon is meghaladta a 3 ezreléket a koronavírusos fertőzöttek aránya.

Meghaladta a 3 ezreléket az elmúlt 14 napban igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, így a két székelyföldi megyeszékhelyen újabb korlátozásokat vezetnek be.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!