
A Vásárhelyi Forgatag szervezői csapata a budapesti Országházban a Magyar Termék Nagydíjjal
Negyvenhat termékcsoportban ötvennégy cég hatvannégy terméke, szolgáltatása – köztük a Vásárhelyi Forgatag – kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíj (MTND) pályázat elismeréseit.
2017. szeptember 05., 17:442017. szeptember 05., 17:44
2017. szeptember 05., 17:482017. szeptember 05., 17:48
A díjakat, különdíjakat kedden adták át a budapesti Országházban, a Magyar Gazdaság Ünnepén. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a rendezvényen kiemelte, a húsz évvel ezelőtt civil kezdeményezésre indított Magyar Termék Nagydíj pályázat az ország rangos minősítő rendszerévé vált, amely segíti nemzetközi szinten is a versenyképes magyar termékek, szolgáltatások előállítását.
Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvezető igazgatója a kiírók nevében hangsúlyozta, idén az energiahatékonyság, a környezetbarát, a fogyasztók életminőségét javító, integrált megoldások kiemelt hangsúlyt kaptak. A 2017-ben kitüntetettek 61 százaléka először pályázott, az új pályázók között megjelentek a szellemi szabad foglalkozású művészek, szolgáltatók, a díjazottak 9,3 százaléka határon túlról érkezett.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány nemzetpolitikája a szülőföldön boldogulás felé fordult. Példaként említette, hogy egyebek közt szakképző intézmények fejlesztésével, a külhoni vállalkozások támogatásával biztosítják a fiatalok helyben maradását.
Az elismerést a Portik Vilmos, a rendezvény egyik főszervezője által vezetett szervezői csapat vette át Budapesten. Portik szerint a díj öt év munkájának az értékelése, elismerése.
„Mindenkinek köszönjük, hogy ez idő alatt mellettünk, velünk együtt dolgozott azon, hogy minden évben együtt ünnepelhessük magyarságunkat. Ezt a díjat a marosvásárhelyieknek ajánljuk, magyaroknak és románoknak egyaránt, hiszen úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés nem csak a Vásárhelyi Forgatagnak szól. Ugyanakkor kifejezetten nagy örömünkre szolgál, hogy velünk együtt több magyar marosvásárhelyi vállalkozás is részesült ilyen díjban, mint például a Petry, az Ortoprofil vagy a Terézia, és így minden a határon túlra megítélt nagydíj Marosvásárhelyre érkezett” – idézte a szervezők közleménye Portik Vilmost. A főszervező hozzátette, a díj arra sarkallja a csapatot, hogy a következő években is színvonalas, minőségi programokat, közösségépítő rendezvényt nyújtsanak a forgatagozóknak.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!