Hirdetés

A tüntetésen várták a döntést Beke ügyében

A legfelsőbb bíróság szerda estig nem hozta nyilvánosságra a döntést a Beke István előzetes letartóztatása ellen benyújtott fellebbezés ügyében annak ellenére, hogy az intézmény honlapja szerint szerdán 9 órakor tárgyalták az ügyet. 

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

2015. december 09., 19:162015. december 09., 19:16

Mint ismeretes, a bukaresti táblabíróság múlt kedden helyezte harmincnapos vizsgálati fogságba a 40 éves kézdivásárhelyi férfit, akit a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztálya (DIICOT) gyanúsított meg, hogy házi készítésű bombát akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott főtéri rendezvényen.

Szerda délután egyébként Kézdivásárhelyen immár nyolcadik alkalommal vonultak utcára a helybéliek, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi elnökének letartóztatása ellen tiltakozzanak, igaz, számuk napról napra csökken.

A körülbelül 150 tüntető a szokásos helyszínen, a Gábor Áron téren gyűlt össze, majd a tömeg a rendőrség és a bíróság épülete elé vonult.

Bedő Zoltán közíró felhívására Sepsiszentgyörgyön is tüntettek szerdán – becslésünk szerint legtöbb százan –, a prefektúra és a törvényszék épülete előtt pedig ismét elhangzottak a „Minden székely felelős minden székelyért”, „Beke István ártatlan”, „Hazug SRI” rigmusok. Szerdán a főszervező Bedő Zoltán mellett Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke is beszédet mondott a főtéren. Gazda úgy fogalmazott, az elmúlt évtizedekben a legnagyobb terrorcselekményeket a román hatóságok követték el, és úgy véli, Bekét mondvacsinált okok miatt hurcolták meg.

A Gyergyószéki Székely Tanács egyébként keddi keltezésű közleményében hatósági manipulációnak nevezte a történteket. „Évek óta tapasztalható, hogy a hatóságok aktív hozzájárulásával egyre erősödik az országban a kisebbségellenes hangulat. Üldözik a székely jelképeket és a magyar feliratokat, jogokat vonnak vissza, biztonsági kockázatnak nyilvánítják a székelyek autonómiaküzdelmét, a titkosszolgálatok pedig nyíltan szerepet vállalnak az autonómia kivívásának a megakadályozásában.

Amennyiben a kézdivásárhelyi fiatalember valóban robbantásra készült, annak az okát a hazai hatóságok hozzáállásában, illetve a nemzetközi szervezetek elnéző magatartásában is kell keresni. Az erőszak minden formája elítélendő, de ki kell mondani: ebben az esetben az erőszakot kiprovokáló hatóságok felelőssége igen nagy, és ha a hozzáállásukon nem változtatnak, akkor joggal lehet a helyzet romlására számítani” – olvasható a közleményben.

Az ügy kapcsán egyébként a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is bejelentette, tájékoztatja a nemzetközi közvéleményt az eljárásban tapasztalt rendellenességekről. A hírlevélben idézik Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök nyilatkozatait, akik konkrét bizonyítékokat és korrekt kivizsgálást követelnek az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés