A szovátai Medve-tó védelmében

 Aggódom, mert az algásodás figyelmeztető jelzést jelent: a vízben felszaporodott a biogén elemek (nitrogén, foszfor) mennyisége, megbomlott az ökológiai egyensúly, egy, esetleg több algafaj nagyon magas egyedszámot ért el, ami háttérbe szorítja az életközösség többi tagját. Az algatömeg a napfény energiáját felhasználva a levegő szén-dioxidjából szerves anyagot termel, ami a tó vizét tovább szennyezi. A folyamatosan elhaló algák rothadóképes szerves anyaggal terhelik a tavat. A jelenséget vízvirágzásnak nevezik, okozója az eutrofizáció, a biogén elemek felhalmozódása.

A folyamat során – amely hosszú távon a tó halálához vezet – a tiszta tó bűzös, rothadó mocsárrá degradálódik.

A Medve-tó halálára gondolva, eszembe jut a régi mondás: „Egyiptom a Nílus ajándéka”. Ezt parafrazálva mondhatjuk: „Szováta a Medve-tó ajándéka”. Valóban, gondoljuk el mi lenne Szovátából, ha a Medve-tó elpusztulna!

A Wikipédiában a következőket találjuk a tóról: „A Medve-tó Szovátán található, a sókarszton létrejött heliotermikus tó, 1875-ben keletkezett, a világ legnagyobb heliotermikus tava... Sótartalma a felszínen 100 g/l, mélyebben 220-300 g/l. Vize a helioterm jelenség következtében 35 °C-ra is felmelegszik 2 m mélységig; de a tó kialakulásakor legmelegebb rétegében 80 °C-ot is mértek. A tó méretei: hosszúsága 0,3 km; szélessége 0,2 km; átlagos mélység 10 m; legnagyobb mélység 18,9 m” – idén a tó megnyitásakor a víz hőmérséklete 45 °C volt.

A vízvirágzás jelensége arra vall, hogy a tó üzemeltetője túlterheli a tavat, nem biztosítja megfelelően a tó védelmét a szenynyező hatásokkal szemben. A tó körül létrehozott csatornahálózat megvédi a tavat a közvetlen szennyezésektől, az új szállodák megjelenésével viszont nőtt a terhelés. A kezelőbázis ugyanis a tóból kapja a gyógykezeléshez és a belső medencékhez szükséges sós vizet, és hogy a tó víz- és sókészlete megmaradjon a használt vizet a tóba vezetik vissza.

Az újonnan üzembe helyezésre kerülő Ifjúsági-tó is potenciális szennyezőforrás, és persze meghatározó a szezon ideje alatt a strandolók nagy száma. A sós tó különleges élettér, ahol a magas sótartalom miatt nem alakulhatnak ki az édes vizek öntisztulását biztosító növény- és állatfajok. Jelenleg még nagyon keveset tudunk arról, mi történik a Medve-tóba bevitt szennyező anyagokkal.

Mit lehet, mit kell tehát tenni? Véleményem szerint létre kell hozni egy komplex kutatócsoportot, amelyben együtt kellene dolgoznia kémikusnak, biológusnak, geológusnak, környezetvédelemmel foglalkozó szakembernek, s ennek a csapatnak több éven át kellene tanulmányoznia a tóban zajló folyamatokat, majd kidolgozná az intézkedési terveket.

Első teendő lenne elkészíteni a tó anyagmérlegét: mi jön be a tóba (input), mi történik a bevitt szennyező anyagokkal, mi távozik a tóból a túlfolyó vízzel (output). Egy további lényeges kérdés: kezdetben korlátozni, később pedig alternatív sósvíz-forrás biztosításával megszüntetni a Medve-tó vizének használatát a gyógykezelésekre és belső vízmedencék táplálására. Egyúttal fel kell számolni a használt víz visszavitelét a tóba. Erre több lehetőség is lenne. Gondolok itt elsősorban a Szováta alatt húzódó sórétegbe süllyesztett mélyfúrásra, amivel sóoldat készíthető a mélyben, és azt szivattyúkkal ki lehet termelni.

A módszer nálunk is ismert, és folyamatosan alkalmazzák ipari sókitermelésre. A használt sós vízzel nem szabad a felszíni vizeket szennyezni, azt egy másik mélyfúrással be kell szivattyúzni a mélyen fekvő geológiai rétegekbe. Ezt a technológiát is alkalmazzák nálunk, a földgázkutakból feltörő sós vizek tárolására. Más alternatív megoldások is elképzelhetők. Tanulmányozni lehetne a parajdi sóbányát is mint lehetséges sóforrást (akár szilárd só, akár sóoldat formájában).

Feladata lenne továbbá a kutatócsapatnak optimizálni a tó használatát strandolásra: megállapítani a maximálisan megengedhető terhelést, számba venni azokat a külső tényezőket, amelyek elősegítenének egy esetleges öntisztulást.

Amennyiben a tanulmány kimutatja, hogy a szennyező anyagok annyira  felgyűltek a tóban, hogy egyszerű módszerekkel nem lehet eltávolítani, tanulmányozni kell olyan technológiákat, amelyek során a tóparton ideiglenesen telepített víztisztító állomáson átforgatják a tó vizét, visszatartva a szennyező anyagokat. A módszert külföldön már alkalmazták elszennyeződött tavak regenerálására.

Természetesen ezeknek a tanulmányoknak az elvégzése jelentős pénzalapokat igényel, a szükségesnek talált tóvédelmi intézkedések megvalósításához pedig nagy beruházások kellenek. De a fürdőváros tanácsa és a modern szállodák létükben  érdekeltek a tanulmányok elvégzésére. Érdekeltté tehetők a természetvédelmi szervezetek, a környezetvédelmi, illetve a turisztikai minisztérium is, s mindezekhez egy hiteles tanulmány alapján EU-s alapokat is lehetne igényelni. A kolozsvári Babeş–Bolyai egyetemen pedig, gondolom, van egy olyan szakembergárda, amiből ezt a kutatócsapatot létre lehetne hozni. Csak kezdeményezni kell!

Rott Lajos,
a volt Maros megyei tervezőintézet nyugdíjas mérnöke