Rosszindulatú, mondvacsinált álhírnek, félremagyarázott információnak tartja Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó tulajdonosa a román nyelvű országos sajtóorgánumok azon vádját, miszerint történelemhamisítást követtek el a kiadó egyik, tizenegy éve használt, negyedik osztályosoknak szánt tankönyvében.
2017. január 03., 23:412017. január 03., 23:41
2017. január 03., 23:492017. január 03., 23:49
Tulit a Krónikának úgy nyilatkozott: a gyanúsítgatás azért is különösen szomorú és felháborító, mert a történelemhamisítás rendkívül súlyos vád. A román sajtó amiatt kezdett el vádaskodni, mert a kiadó magyar nyelvű történelemtankönyvében egy székely zászlóval jelölték Románia helyét Európa térképén. A román médiában hirtelen nagy nyilvánosságot kapott, 2005-ből származó Európa-térképen a Románia és Bulgária csatlakozása előtti Európai Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, Romániát pedig egy székely zászlót tartó mesefigurával jelölte a tankönyv szerzője.
Tulit Attila elmagyarázta: az ominózus térkép alatti szövegben – amely a román lapok által közölt képen már nem látszik – az a feladat áll, hogy a diák számolja meg az Európai Unió tagországait, 2006-ban pedig, amikor a tankönyv megjelent, Románia, Bulgária és Horvátország még nem volt az EU tagja. „Alaptalan a vád, miszerint Romániát kihagyták Európa térképéről” – szögezte le a háromszéki kiadó tulajdonosa. Hangsúlyozta: a több mint egy évtizeddel ezelőtt szigorú előírások szerint jóváhagyatott tankönyvben saját kezdeményezésre nem módosíthatnak semmit, ezt csak az oktatási minisztérium felkérésére tehetik meg, ezért maradt így a kifogásolt térkép.
A vállalkozó felidézte: 2005-ben az új tanterv alapján összeállított történelem-, természetismeret- és matematika-tankönyvük is nyert a minisztérium által kiírt közbeszerzésen – ezek mind helyi pedagógusok munkái voltak, és a kiadó szerkesztette. A nyertes kiadványokat néhány példányszámban kinyomták, majd országos szórásban elküldték a pedagógusoknak véleményezésre. Ezek alapján az oktatási minisztérium egyetlen módosítást írt elő: a történelemkönyv első oldalán fel kellett tüntetni a román himnusz első három szakaszát, ennek eleget is tettek.
A szaktárca ezt követően évekig, 2014-ig nem írt ki új licitet, az elmúlt két évben szervezett közbeszerzései eljárások pedig – mint ismert – kudarcba fulladtak, így a könyvön azóta sem lehetett módosítani. Tulit Attila azt is elmondta: a tankönyvet nemcsak a Székelyföldön, hanem Erdély más régióiban is használják a negyedik osztályosok, több helyről is kaptak megrendelést az évek során. „Az lett volna a történelemhamisítás, ha 2006-ban azt írjuk, hogy Románia az EU tagja, és ez szerepelne a térképen” – szögezte le a kiadó tulajdonosa.
A térképen szereplő, a kifogásolt zászlót tartó székely bácsi figurájának jelenlétére a tankönyv szerzője, Zsigmond Zoltán Károly adott magyarázatot. Mint lapunknak kifejtette: az új tanterv alapján meseszerűen képzelték el a kiadványt, úgy vélték, hogy így egyszerűbben, játékosabban bevezethetik a kisdiákokat a történelem világába. „Azt szerettem volna, hogy a tízéves gyerekek ne adathalmazként, hanem társadalomtudományként tekintsenek a történelemre, ezért egy székely bácsit ábrázoló gyurmafigura kíséri végig őket a könyvben a történelmi eseményeken, épületeken, korokon. A figura nemcsak az európai térképen jelenik meg, hanem például a versailles-i kastély parkjában vagy Jeanne D’Arc szobra előtt is” – részletezte a gidófalvi Czetz János Általános Iskola történelem szakos igazgatója. Zsigmond Zoltán Károly nevetségesnek tartja, hogy több mint tíz év után próbálnak fogást találni a könyvön.
A román sajtó azért kiáltott történelemhamisítást, mert úgy tűnhet, mintha a székely zászlót tartó figura Románia térképén állna, azaz a kisebbségi szimbólummal jelölnék az ország helyét Európában, holott a szándék távolról sem ez volt, az alakot egyszerűen Európa térképén helyezték el.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!