
Hatmillió lejjel károsította meg a kolozsvári önkormányzat a polgármesteri hivatal költségvetését azzal, hogy 2015-ben közpénzből támogatott olyan rendezvényeket, amelyeken belépőt szedtek, és nyereséget termeltek – mutat rá a Számvevőszék abban a Mediafax által idézett dokumentumban, amelyet frissen tettek közzé az intézmény honlapján.
2017. február 01., 19:452017. február 01., 19:45
A Számvevőszék szerint a polgármesteri hivatal jogtalanul nyújtott támogatást az Untold elektronikus zenei fesztiválnak, a Colours of Cluj elnevezésű rendezvénynek, a Transilvania Music Eventnek, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF), valamint az Erdélyi Nemzetközi Zene- és Művészeti Fesztiválnak (TiMAF).
A hírügynökség által idézett dokumentumból kiderül többek közt az is, hogy a kolozsvári önkormányzat a legtöbb pénzt az ifjúsági fővárossal kapcsolatos rendezvényeket, valamint az Untold első kiadását szervező Share Föderációnak adta, összesen 3 402 000 lejt. A Számvevőszék korábban a Kolozs megyei önkormányzatot is támadta amiatt, hogy 70 ezer lejt adott jogszerűtlenül a Share-nek. Az intézmény leszögezte: nem támogathatják közpénzből az állami intézmények az olyan rendezvényeket, amelyeken belépőt szednek.
Oana Buzatu, a kolozsvári városháza sajtóreferense elmondta, a kolozsvári és a megyei önkormányzat is pert indított az ügyben, és a bukaresti Számvevőszéknek is jelezték, az indoklás nem világos. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke korábban azt mondta a Krónikának, eddig sehol nem volt törvényben szabályozva, hogy szabad-e vagy sem a jegyet is árusító rendezvényeket támogatni, s úgy fogalmazott: amit a törvény nem tilt, azt megengedi. Vákár szerint a jogszabályok nem fogalmaznak egyértelműen a kérdésben, ami lehetőséget ad arra, hogy egy intézmény saját szája íze szerint értelmezze.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!