
Fotó: Bíró Blanka
A szakiskolákat sújtja legnagyobb mértékben a diáklétszám csökkenése Kovászna megyében – mutatott rá Kiss Imre főtanfelügyelő szerdai sajtótájékoztatóján.
2017. február 01., 19:542017. február 01., 19:54
2017. február 01., 20:212017. február 01., 20:21
Elmondta: egy év alatt közel 100 fővel csökkent a nyolcadikos diákok száma, így a 2017/2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási tervben négy osztállyal kevesebb szerepel, de nem biztos, hogy ezek is mind megalakulhatnak. Tavaly a diákok száma alapján 72 kilencedik osztályt kértek, de ebből hat nem alakult meg, mert a tanulók nem iratkoztak be.
A diáklétszám visszaesése az elméleti, művészeti és felekezeti osztályok esetében nem okoz akkora problémát, de a betervezett 16 szakosztályból csak 14-et indíthattak el tavaly. Ebben a tanévben Kovászna megyében 1902 diák iratkozott be nyolcadik osztályba, ebből kiindulva 68 kilencedik osztályt terveznek – indulásból hárommal kevesebb szaklíceumi osztályt, és nem számolnak a román nyelvű tanítóképzővel sem. Kiss Imre hangsúlyozta, az elméleti középiskolákban általában mind betelnek a helyek, sokkal inkább érződik a szakoktatásban, hogy fogynak a diákok.
A főtanfelügyelő grafikonon mutatta be, hogyan alakult az elmúlt huszonöt év alatt Kovászna megyében a szakoktatás és az elméleti oktatás. Míg az 1990/1991-es tanévben mintegy kétharmad-egyharmad volt az arány a szakosztályok javára – a szakiskolákban 68 osztály működött, az elméleti középiskolákban 43 –, a kétezres évek elejére az arány kiegyenlítődött, mert a szakoktatásban meredeken visszaesett a tanulók száma. Jelenleg 32 elméleti, művészeti és felekezeti osztály van és 36 osztály a szakiskolákban.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!