
Magyar Annát Sebastian Cucu (jobbra) is fogadta
Fotó: Kocsis B. János
A kisebbségi nyelvek védelme nem történhet az állam hivatalos nyelvének kárára, és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások monitorozásánál figyelembe kell venni ezt az alapelvet – közölte hétfőn Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa, miután találkozott Magyar Annával, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa által készített Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentés raportőrével.
2017. május 09., 00:122017. május 09., 00:12
2017. május 09., 00:132017. május 09., 00:13
A prefektúra közleménye szerint Sebastian Cucu arról tájékoztatta a raportőrt Sepsiszentgyörgyön, hogy az általa hozott intézkedések egy része éppen a magyar nyelvnek a hivatalos román nyelv rovására történő „túlzott használatával” kapcsolatos.
„A prefektus felhívta a figyelmet arra, hogy a nyelvi charta előírásai monitorozását nem csak a kisebbségi nyelvek védelmének szempontjából kell végezni, hanem abból a szempontból is, hogy a kisebbségi nyelvek védelme nem történhet a hivatalos nyelv rovására.
Ez ugyanis nyilvánvalóan ellentmond mind a nemzeti törvényeknek, mind pedig a nyelvi charta alapelveinek” – áll a prefektusi hivatal közleményében.
A hivatal kizárólag román nyelvű honlapján közzétett dokumentum szerint mind a prefektus, mind a raportőr hasznosnak, és tisztázó jellegűnek találta a hétfői megbeszélést.
Amint arról beszámoltunk, hétfőn konkrét példákkal szemléltették a kisebbségi anyanyelvhasználat hiányosságait, visszásságait Háromszéken az Európa Tanács raportőre számára, aki ennek ellenére óvatosan nyilatkozott a magyar nyelvhasználatot ért támadások kapcsán, sőt a Kovászna megyei prefektus diplomatákhoz illő stílusát méltatta.

Konkrét példákkal szemléltették a kisebbségi anyanyelvhasználat hiányosságait, visszásságait Háromszéken az Európa Tanács raportőre számára, aki ennek ellenére óvatosan nyilatkozott a magyar nyelvhasználatot ért támadások kapcsán.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!