2011. november 10., 08:062011. november 10., 08:06
A találkozón részt vett Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, valamint Nemes Csaba, az államtitkár szatmárnémeti születésű politikai főtanácsadója is. Konkrét elképzelésekről egyelőre nem számoltak be, annyit viszont elmondtak, hogy a pályázható összeg meghaladja a 6 millió eurót, a projektek leadási határideje pedig 2012. január 31. Szászfalvi László szerint a magyar kormány nagy hangsúlyt fektet a határon túl is a történelmi egyházak kulturális és közoktatási tevékenységének támogatására, mivel úgy vélik, az egyházi iskolák a jelenleginél hangsúlyosabb szerepet kell, hogy kapjanak az oktatásban és a közösségépítésben.
Toró T. Tibor lapunk érdeklődésére elmondta, az EMNT két igen fontos – nem kifejezetten vallásturisztikai célú – beruházáshoz kérte egyrészt az államtitkár segítségét, másrészt pedig az RMDSZ-es vezetésű megyei önkormányzat közreműködését. Állítása szerint Szászfalvi László és Csehi Árpád egyaránt pozitív választ adott felkérésükre.
Az egyik javaslatuk az Érmindszentre tervezett Ady-zarándokhelyre vonatkozott, melyre Tőkés László püspöksége idején a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az első Orbán-kormánytól nyert 320 millió forintot, azonban a pénzből végül Nagyváradon épült egy létesítmény. A központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ, illetve termálfürdő is helyet kapna benne. A másik elképzelésük egy Kölcseyhez kötődő emlékhely létrehozására vonatkozott a Hymnus szerzőjének szülőfalujában, Sződemeteren. Szászfalvi László ma egyházi és közoktatási intézményeket látogat meg, az EMNT szatmárnémeti demokrácia-központjában pedig egyházi vezetőkkel és civil szervezetek képviselőivel találkozik.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.