Az egész napos rendezvénysorozaton beiktatták tisztségükbe az intézmény új vezetőit: Antal Álmos orvos-igazgatót, Fülöp Árpád gazdasági és Joós Ştefan ápolási igazgatót. A Nyitottan az egészségért című rendezvény keretében ingyenes laboratóriumi és mammográfiai vizsgálatokat biztosítottak, vércukorszintet és vérnyomást mértek a város különböző pontjain, illetve több témakörben előadás-sorozatot tartottak. Antal Álmos orvosigazgató elmondta, Kovászna megyében nőtt a szív- és érrendszeri, a rákos megbetegedések és a balesetek száma, így ezek megelőzésére és kezelésére kell hangsúlyt fektetni.
Vass Levente, az egészségügyi miniszter tanácsosa, a sepsiszentgyörgyi kórház vezetőtanácsának elnöke elmondta, orvosokkal tárgyalnak, hogy a háromszéki megyeszékhelyre szerződjenek, és szolgálati lakások építését is tervezik. Nagyváradon Biró Rozália alpolgármester a megyei kórház onkológiai osztályának dolgozóit látogatta meg a világnapon, s hogy a nehéz körülmények között végzett munkájukat megköszönje, virágot is vitt nekik. Az elöljáró szerint mivel Bihar megye a második az országban a rákos megbetegedések számát tekintve – 13 ezer beteget tartanak nyilván, – így mind az önkormányzatnak, mind a civil szférának nagy hangsúlyt kell fektetnie az ellátás minőségének növelésére. Rámutatott, nem elég a kórházi infrastruktúra korszerűsítése: szükség van civil szervezetekre, amelyek a daganatos betegségben szenvedők lelki támogatását vállalják fel. Az elöljáró több ötletéről is beszámolt, amelyek megvalósításához a civil szféra segítségét kérte: szerinte gyógyultakkal közösen szervezett, erőt adó baráti összejövetelekre vagy akár éjjel-nappal hívható zöld számra volna szükség.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!