Hirdetés

A magyar református egység napját ünnepelték

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A magyar református egység napját ünnepelték vasárnap Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteleten. Az esemény egyben a reformáció 500. évfordulója tiszteletére rendezendő, 2017. október 31-ig tartó rendezvénysorozat megnyitója is volt. 

Kiss Előd-Gergely

2016. május 22., 17:262016. május 22., 17:26

A templom zsúfolásig megtelt, de az előtérben elhelyezett kivetítőn is több százan követték az ünnepi istentiszteletet, mely alkalomból a Szent György-szobrot az egyházmegyék névtábláival vették körbe.
Orbán Viktor miniszterelnök köszöntését Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos olvasta fel. A miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy a vallási megújulás ügye az elmúlt évszázadokban szorosan összekapcsolódott a magyar nyelv megőrzésével, „magyar mivoltunk megerősítésével”. „Kívánom, hogy ez a jövőben is így lehessen, és a magyar nemzet számára oly fontos református örökség újra és újra erőforrás legyen számunkra. Legyen erejük és kitartásuk, hogy ezen ötszáz éves örökség szellemével szolgálhassák a magyar hazát” – fogalmazott üzenetében Orbán Viktor.

Prédikációjában Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke úgy vélekedett, hogy a magyar reformátusságot Isten szeretete fogja össze. „Sok küzdelmet folytatunk azért, hogy szabadnak érezzük magunkat. Amikor ezt elérjük, akkor jövünk rá, hogy mégis szükségünk van arra, hogy valakihez tartozzunk” – jelentette ki a püspök. A kenderszálak példájára utalva azt mondta: a sok vékony szál, ha összefogják és kötéllé fonják, akár hajókat is megmozdítani képes erőt tud közvetíteni. „Csak Krisztus szeretete fűz egybe minket. Az én gyenge egyéni életemet összekapcsolja egy másik gyenge emberi lénnyel. Ebből lesz a házasság, ebből lesz a család, ebből lesz az egyház, ebből lesz a nemzet” – fogalmazott a püspök

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Református Zsinat lelkészi elnöke köszöntésében kijelentette: a magyar reformátusok egységének a hét évvel ezelőtti kinyilvánításakor a magyar emberek összetartozásának, a magyar reformátusok összetartozásának az evidenciáját mondták ki.

Az ünnepi istentiszteletet követően a Farkas utcában számos esemény tette színesebbé az ünnepi alkalmat. Az Apáczai Csere János Gimnázium udvarán különböző egyházkerületek képviselői mutatták be tevékenységüket, a Romkert pedig a gyerekfoglalkozásoktól volt hangos. Lapzártánkkor a Farkas utcai templomban a világhírű Varnus Xavér hangversenye zajlott.  

 „Azt is mondhatnánk, hogy ez a mai nap egy hagyománynak a folytatása, mert 2009-ben a kárpát-medencei református egyház végre megalkotta az egységes Magyar Református Egyházat” – fogalmazott a Krónika kérdésére Kató Béla. A püspök szerint a vasárnapi rendezvény már csak attól is egyedinek nevezhető, hogy a Kárpát-medence mind a 65 egyházmegyéje jelen volt az ünnepségen az egységet szimbolizálva.

A magyar református egység napján arra emlékeznek, hogy a 2009-ben elfogadott egyházi alkotmány szerint a Magyar Református Egyház tagja minden keresztyén, aki ahhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban, és legyen magyar vagy más anyanyelvű. Az egyházi alkotmány helyreállította a trianoni döntést követő határátrendeződés által szétszakított Magyar Református Egyháznak a szervezeti egységét. Kató Béla elmondta, számukra jövő év október 31-ig tart ez a jubileum, a programnaptár pedig rendkívül sűrű lesz ebben az időszakban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés