Hirdetés

A magyar állam támogatásával épült baptista óvoda Nagyváradon, csaknem hetven gyerekkel kezdik a tanévet

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar állam támogatásával felépített baptista óvodát adtak át csütörtök este Nagyváradon.

MTI

2021. szeptember 10., 07:232021. szeptember 10., 07:23

A új óvoda három csoportnak, 66 gyermeknek biztosít magas színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget. A hétfőn kezdődő tanévre valamennyi hely betelt.

A 439 négyzetméteres hasznos területű óvodához 760 négyzetméteres játszótér és parkoló is tartozik.

Hirdetés

Felépítése 224,3 millió forintba került, amelyből 188,3 millió forintot a magyar állam biztosított.

Grezsa István miniszteri biztos az avató után az MTI-nek elmondta:

a  református, a római katolikus és az evangélikus után a baptista a negyedik magyar egyházi közösség, mely magyar állami támogatással épített vagy újított meg óvodát Nagyváradon.

Igazi sikertörténetnek nevezte a baptista óvoda felépítését, mert az intézmény egy fiatal, élő vallási közösséget szolgálhat. Hozzátette: a baptista óvoda eddig egy fele ekkora épületben működött Nagyváradon.

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Idézet
Az óvodaprogram a lélek programja. Kövekből épülő intézményt adtunk át, de a falakon belül a lélek kell, hogy tovább lendítse a jövő felé a magában bízó közösséget.

Az óvodával a keresztény hit mellett elkötelezett zömében fiatal nagycsaládosokból álló, erőteljes magyar vallási közösség kap új esélyt a hagyományok, a kultúra, a keresztény értékek terjesztésére” – nyilatkozta a miniszteri biztos.

korábban írtuk

Székelyhídon és Nagyváradon adtak át óvodát a magyar állam támogatásával
Székelyhídon és Nagyváradon adtak át óvodát a magyar állam támogatásával

A magyar állam támogatásával felépített óvodát adtak át pénteken Székelyhídon és Nagyváradon; mindkét oktatási intézmény felépítésében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt a magyar állam partnere.

korábban írtuk

Óvodaépítéssel a jövőért: magyar állami támogatásból bővítik a nagyváradi Szent László Óvodát
Óvodaépítéssel a jövőért: magyar állami támogatásból bővítik a nagyváradi Szent László Óvodát

Ünnepélyes keretek között helyezték el hétfőn a nagyváradi Szent László Óvoda új szárnyának alapkövét – a beruházást a magyar állam támogatja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében.

korábban írtuk

Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon
Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon

Átadták a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült első romániai evangélikus óvodát vasárnap délután Nagyváradon. Az újonnan épült intézmény négy csoportban 120 gyereknek biztosít magas színvonalú óvodai napközis foglalkozást; a beruházás összege 120

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-nak üzent Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés