Hirdetés

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

kolozsvári gyermekkórház

Látványterv. Így néz majd ki a kolozsvári gyermekkórház

Fotó: Kolozs Megyei Tanács/Látványterv

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni, hogy fedezze a regionálisnak szánt egészségügyi intézmény építési munkálatainak befejezéséhez szükséges költségeket – jelentette be szombaton Alexandru Rogobete szaktárcavezető.

Krónika

2026. november 08., 11:582026. november 08., 11:58

„Becslésem szerint jövő év elején aláírják a kórház finanszírozási szerződését – a hozzávetőleges összeg, amely plusz-mínusz eltérhet, de nem jelentősen, 200 millió euró körül lesz –, hogy biztosítani lehessen ennek a rendkívül fontos beruházásinak a megvalósítását” – fogalmazott Alexandru Rogobete.

Az egészségügyi miniszter azt is elmondta, hogy mielőtt ellátogatott volna a leendő regionális gyermekkorház építkezésére, meg akarta tekinteni a régi kolozsvári gyermekkórházat, mivel úgy vélte, hogy annak infrastruktúrája nem nyújt elegendő segítséget az ott dolgozó orvosoknak.

Hirdetés

„Saját szememmel láttam, hogy néz ki az az épület; minden tiszteletem az egészségügyi személyzetnek, az orvosoknak, asszisztenseknek és ápolóknak, mert profik, és munkájukat nagy szakértelemmel és odaadással végzik, de sajnos a jelenlegi infrastruktúra nem segíti őket.

Idézet
Nyilvánvaló, hogy a hely szűkös, és bármennyire is jók legyenek, nem tudnak ilyen nagy számú beteget kezelni ilyen szűk helyen és ilyen elavult infrastruktúrával”

– mutatott rá a miniszter.

Bejelentette, hogy az új kórházban egész Erdélyből, de az ország más részeiből is fogják kezelni a gyermekeket,

mivel Kolozsváron bizonyos orvosi szakterületeken kiválósági központok működnek.

Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke üdvözölte a bejelentést, hangsúlyozva, hogy a beruházást idén a megyei önkormányzat saját forrásaiból indították el.

„Idén kezdtük el a kórház építését, egyedül vállalva ezt az utat. Ma már elmondhatom, hogy nem vagyunk egyedül, a kormány felismerte ennek a kórháznak a jelentőségét gyermekeink számára” – fogalmazott Alin Tișe a Mediafax szerint.

Jelezte egyúttal: a megyei tanács a továbbiakban is támogatja a projektet, míg a kórház modern orvosi berendezésekkel való felszereléséhez további finanszírozási forrásokat vizsgálnak az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséggel együttműködve.

korábban írtuk

Gyermekkórház terhe: egész Erdélyt kiszolgálja, de csak egyvalaki fizessen?
Gyermekkórház terhe: egész Erdélyt kiszolgálja, de csak egyvalaki fizessen?

Miért fizetünk csak mi egy olyan kórházért, amelyet egész Románia használ? – tette fel a kérdést Radu Rațiu, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, aki felszólította a kormányt, hogy vegye fel az új gyermekkórházat a finanszírozott projektek listájára.

Hogy áll az építkezés?

Az új kolozsvári gyermekkórház egy körülbelül 17 hektáros telken épül, a Borháncs negyedben. A megyei önkormányzat szerint az alaplemez kialakítására, valamint az alagsoros és alagsor nélküli épületrészek összekapcsolására irányuló munkálatok körülbelül 85 százalékos előrehaladottságot értek el.

Az alagsor feletti födém első szakaszait már betonozták, az alagsor nélküli területen található földszinti oszlopok kivitelezése pedig 80 százalékban elkészült.

Az építkezésen négy toronydaru működik, további kettőt pedig a munkálatok felgyorsítása érdekében fognak felszerelni.

Milyen lesz a kolozsvári gyermekkórház?

A kórház alagsorral, földszinttel, öt emelettel és egy műszaki szinttel rendelkezik majd, és úgy tervezték, hogy 506 ágyat biztosítson folyamatos kórházi ellátásra,

  • 51-et nappali kórházi ellátásra
  • és 30-at intenzív terápiára.

Az egészségügyi komplexum szülészetet is magában foglal majd, miután a gyermekpszichiátriai klinika egy másik helyszínen történő megépítése nyomán felszabadult helyiségeket átalakítják.

A Kolozs Megyei Tanács szerint ez lesz az első olyan integrált gyermekkorház, amelyet a forradalom óta egy romániai közhatóság épít fel a semmiből.

A beruházást stratégiai jelentőségűnek tartják egész Erdély számára, mivel javítani fogja a gyermekek hozzáférését a speciális egészségügyi szolgáltatásokhoz.

korábban írtuk

Évente 50 ezer pácienst lát majd el egész Erdélyből Kolozsvár leendő gyermekkórháza
Évente 50 ezer pácienst lát majd el egész Erdélyből Kolozsvár leendő gyermekkórháza

Átadta a munkaterületet a kivitelező cég képviselőinek pénteken a Kolozs megyei önkormányzat, így hosszú előkészítést követően elindul Kolozsvár új, egyúttal legnagyobb egészségügyi intézményének megépítése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Hirdetés
Hirdetés