
Képünk illusztráció
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Átadták a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült első romániai evangélikus óvodát vasárnap délután Nagyváradon. Az újonnan épült intézmény négy csoportban 120 gyereknek biztosít magas színvonalú óvodai napközis foglalkozást; a beruházás összege 120 millió forint volt.
2021. május 16., 20:592021. május 16., 20:59
2021. május 16., 21:062021. május 16., 21:06
Grezsa István, az óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos az avatóünnepség után az MTI-nek elmondta: az óvodaprogram a magyar önépítési folyamat része, de a Kárpát-medence népeinek megértését is szolgálja. „Tudomásul kell vennünk, hogy ez a páratlan geopolitikai történelmi és földrajzi hely több nép otthonául szolgál. Harminc évvel a rendszerváltás után kirajzolódik, hogy egymásra vagyunk utalva. Karöltve kell megfogalmaznunk elvárásainkat a jövendő Európájával és a világban látható geopolitikai kihívásokkal kapcsolatban. Csak együttműködésben lehet jövőt építeni ebben a térségben” – jelentette ki a miniszteri biztos.
Egyháza további hét óvodát épít, amelyek közül hármat hamarosan átadnak. A püspök felidézte: 1921-ben a magyarországi anyaegyházról leszakadt 33 gyülekezet Romániában új püspökséget szervezett. Sikerült, mert nagyformátumú emberek álltak az ügy élére.
„Akkor egy életfolyamat indult el, és mi annak vagyunk az örökösei. Más időket élünk, mások a veszélyek, de ahogy ők felvállalták a harcot, nekünk tovább kell ezt az életáradást vinni” – idézte fel a püspök a vasárnap délutáni hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjának az üzenetét.
Grezsa István hétfőn részt vesz a római katolikus egyház által épített, már meglévő nagyváradi óvoda újabb szárnya alapkövének letételén.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
szóljon hozzá!