Hirdetés

Óvodaépítéssel a jövőért: magyar állami támogatásból bővítik a nagyváradi Szent László Óvodát

•  Fotó: Bálint Eszter

Fotó: Bálint Eszter

Ünnepélyes keretek között helyezték el hétfőn a nagyváradi Szent László Óvoda új szárnyának alapkövét – a beruházást a magyar állam támogatja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében.

Bálint Eszter

2021. május 17., 14:192021. május 17., 14:19

2021. május 17., 15:242021. május 17., 15:24

„A jövőnk olyan lesz, amilyenné most a jelenben tesszük” – húzta alá az ünnepi momentumot megelőző szentmisén Bărbuţ Péter, az óvoda közvetlen szomszédságában található Szent József-telepi római katolikus templom plébánosa, azt kívánva, hogy a most épülő szárny se legyen soha üres, sőt, legyen szükség a további bővítésre.

„Az alapkő elhelyezésével jelét adjuk, hogy lesz jövőnk” – fogalmazott hasonlóképpen Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök.

Hirdetés

Elmondta, az alapkő a székesegyház egy téglája, ami azt jelzi, hogy az egyház folytatja az elődök munkáját, folytatja az építkezést.

•  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Fotó: Bálint Eszter

Grezsa István, az óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos is azt hangsúlyozta, hogy „jövőt építünk”, és abbéli reményének adott hangot, hogy amikor egyszer, a távoli jövőben kiveszik az alapkővel együtt elhelyezett időkapszulát, lesz Nagyváradon, aki tud magyarul olvasni.

Idézet
Nem lehet más feladatunk, itt és most helyt kell állnunk, és meg kell tennünk azt, amit megtehetünk”

– szögezte le a miniszteri biztos.

Régi álom teljesül az új épületszárny megépülésével – jelentette ki Konrád Katalin, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Jelezte egyúttal, hogy az óvodába máris több mint száz gyerek jár, velük tíz óvónő és három dada foglalkozik napi rendszerességgel. Az eseményen ugyanakkor elhangzott, az iratkozás a következő tanévre lezárult, és minden meghirdetett hely megtelt.

korábban írtuk

Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon
Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon

Átadták a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült első romániai evangélikus óvodát vasárnap délután Nagyváradon. Az újonnan épült intézmény négy csoportban 120 gyereknek biztosít magas színvonalú óvodai napközis foglalkozást; a beruházás összege 120

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
Hirdetés