A kolozsvári magyarok számára napjainkban is aktuális üzenetet hordoz 1956

A politikus úgy fogalmazott: az 1956-os forradalom nemcsak a magyar nép bátorságának példája, hanem erkölcsi győzelem is, amelynek hatása évtizedekkel később is érezhető volt. „November 4-én az oroszok leverték a forradalmat, de hosszú távon olyan ütést mért a szocializmus pajzsára, amit soha nem hevert ki” – idézte fel aközel hét évtizeddel ezelőtt történteket, hozzátéve, 1956 üzenete később visszhangzott Prágában és 1989-ben Közép-Európa-szerte.

Csoma Botond szerint a forradalom hősei hétköznapi emberek voltak – nők és férfiak, akik „nem féltek a haláltól, és volt merszük szembemenni a hatalmas orosz hadsereggel”. Ugyanakkor a képviselő arra is figyelmeztetett, hogy a mai kor kihívásai más természetűek, de éppoly komolyak.

Világszerte szolidarizáltak az 1956-os magyar forradalom hőseivel

A kolozsvári megemlékezésen Nagy Béla helytörténész, a Kolozsvár Társaság választmányi tagja arra emlékeztetett, a városban immár hagyománnyá vált, hogy október 23-án a sétatéri ’56-os emlékműnél gyűlnek össze az emlékezők. Mint mondta, Kántor Lajos irodalomtörténész kezdeményezése és Szakács Béla szobrászművész alkotása óta az emlékmű „az élet árnyas és napos oldalának kettősségét” jelképezi, s egyszerre idézi 1956 és 1989 üzenetét.

A helytörténész ünnepi beszédében felidézte, hogy 1956-ban a világ jóakaratú emberei szóval és tettel is kiálltak a magyar ügy mellett.

Ifjúság hangja: „A legveszélyesebb börtönöket ma mi építjük magunknak”

A kolozsvári ’56-os megemlékezésen a fiatalság hangját Szilágyi Lóránt, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) elnöke képviselte. Beszédében arra emlékeztetett, hogy a szabadság nem magától értetődő állapot, hanem mindennapi döntés, amely felelősséggel jár. „1956 őszén, amikor Budapesten fellobbant a szabadság lángja, Kolozsváron is mozdult valami. Az egyetem diákjai – hozzánk hasonló fiatalok – papokat írtak, verseket másoltak, és suttogva vitatták meg a szabadság és az igazság értelmét. Nem akartak hősök lenni, csak nem akartak hazudni többé” – idézte fel.

A Kifor elnöke rámutatott: a forradalom szelleme ma is érvényes kérdéseket tesz fel, különösen az erdélyi magyarság számára. „Ma van mindenünk – szólásszabadság, közösségi tér, választás –, csak épp sokan nem hisznek abban, hogy ez bármit is számít. A szabadság számunkra néha már nem cél, hanem feltétel, amit készen kaptunk, és lassan elfelejtjük becsülni” – fogalmazott. Szilágyi szerint erdélyi magyarnak lenni ma is erkölcsi döntés, nem csupán kulturális állapot.

„Döntés arról, hogy vállalod-e a nyelvedet, a történelmedet, azt, hogy édesanyád magyar énekkel altatott, vagy inkább hallgatsz, mert úgyis mindegy. Az 1956-os kolozsvári egyetemisták nem hallgattak, legtöbbjük börtönbe került.

Az ünnepségen megemlékeztek a Szoboszlay-per áldozatairól, majd a történelmi egyházak vezetői mondtak áldást: Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Boldizsár Beáta, a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöki titkára, valamint Böszörményi Géza piarista szerzetes. A megemlékezés zárásaként az emlékezők koszorúkat helyeztek el a sétatéri ’56-os emlékműnél.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében kiemelte: október 23-ára nincs olyan jelző, amely túlzó lenne. Szerinte ez a nap nemcsak a szabadságé, hanem a bátorság és az emberi méltóság napja is: egy nép felegyenesedésének, az igazság kimondásának és a félelem áttörésének napja. „1956-ban a kor legmarkánsabb, legbátrabb mondatát mondták ki először Budapesten: elég volt! És ez az üzenet átsugárzott minden magyar közösségre – átszivárgott a hegyeken, a recsegő rádióhullámokon, és eljutott Kolozsvárra, Nagyváradra, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Brassóba, Temesvárra” – hangsúlyozta a politikus.