2011. december 14., 08:152011. december 14., 08:15
Albert szerint az önkormányzati képviselők úgy döntöttek, ezer négyzetméter terület épp elég az új templom és a parókia felépítésére. Hozzáfűzte: ennek is örülni kell, hiszen a román tanácsosok eleinte mindössze öt ár területet bocsátottak volna a református egyház rendelkezésére, később egyeztek bele, hogy 10 árnyi terület jusson a több mint ezer lélekszámú egyházközségnek. Albert szerint az idő mindent megold, később más célokra tudnak majd újabb területeket igényelni, bár ha ortodox templom építéséről lett volna szó, az önkormányzat már rég áldását adta volna a tervre.
Kérdésünkre elmondta, az RMDSZ-frakció fontos kérdésekben együtt tud működni a demokrata-liberális (PDL), liberális (PNL) képviselőkkel, a koalíció azonban nem nagyon működik, mivel a román pártokon belül személyi ellentétek miatt zajlik rendszeres vita, csak az RMDSZ -s önkormányzati képviselők tartják magukat egységesen az adott szavukhoz.
Ágoston-Palkó Attila, a szászfenesi református egyházközség lelkésze a Krónikának elmondta: nem ragaszkodtak feltétlenül 3000 négyzetméter területhez, azzal is beérik, amit az önkormányzat biztosítani tud a gyülekezet számára. Kérdésünkre, hogy miért lett volna szükségük ekkora területre, elmondta: a friss népszámlálási adatok szerint Szászfenesen a reformátusok lélekszáma néhány százról ezer fölé nőtt, a város elég nagy kiterjedésű, az emberek autóval járnak istentiszteletre, ezért a templom mellé egy 20–30 férőhelyes parkolót is szerettek volna létrehozni. Ezenkívül egy játszóteret és egy kis kertet is terveztek a templom köré.
A játszótérre azért volna szüksége a helyi református közösségnek, mert az egyházközségnek viszonylag kevés az idősebb, régóta Szászfenesen lakó tagja, többnyire fiatal, kisgyerekes családokból áll az egyházközség, akik az utóbbi néhány évben költöztek Szászfenesre. Az istentiszteleteket jelenleg a helyi művelődési házban tartják, a gyülekezet építése szempontjából is rendkívül fontos, hogy saját templommal és parókiával rendelkezzenek.
Mint részletezte, azért bíztak az önkormányzat kedvező döntésében, mert a városban számos ortodox egyházközség van, amelyek területi igényeinek kiszolgálásában eddig nem fukarkodtak. „Volt miből kérni. Azért is kértünk ekkora területet, mert az önkormányzat több hektár szabad területtel rendelkezik” – fűzte hozzá Ágoston-Palkó Attila. Kérdésünkre, hogy milyen következményekkel jár, hogy csak egyharmadát kapta meg az egyházközség az általuk igényelt területnek, a református lelkész elmondta: eredetileg úgy tervezték, hogy egyszintes, energiatakarékos épületeket építenek, így azonban kénytelenek lesznek többszintes épületeket építeni.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.