Hirdetés

A Házsongárdba látogatott az EB főtanácsosa

Fel kell hívni az európai közvélemény figyelmét a kolozsvári Házsongárdi temetőben történt sírgyalázásokra, a sorozatos rongálások megakadályozásában, az értékmentésében azonban az önkormányzat is szerepet kell hogy vállaljon – jelentette ki kolozsvári látogatása alkalmával Detlev Boeing, az Európai Bizottság Bővítési Stratégiai Igazgatóságának kisebbségi és emberi jogokért felelős főtanácsosa.

Krónika

2011. június 21., 08:282011. június 21., 08:28

Detlev Boeing közölte, nemrég támogatták a szarajevói muszlim temető felújítását is, amelyhez viszont elengedhetetlen a helyi önkormányzatnak az Európai Bizottsággal történő együttműködése a temető megmentésében és megóvásában.

A diplomata vasárnap a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) meghívását elfogadva a temetőbe látogatott, és megtekintette többek közt az iktári Bethlen család sírkertjében elhelyezett két tumbát, illetve Nagy Gyula néhai püspök nemrég restaurált sírkövét, melyet nemrég ismeretlen tettesek öntöttek le fáradt olajjal. Boeing megígérte, hogy a Házsongárd Alapítvány által megfogalmazott panaszokat eljuttatja az illetékes uniós szervekhez azzal a reménnyel, hogy sikerül felhívni Európa figyelmét a Kolozsváron zajló kegyeletsértésekre. Emellett arra bátorította a kolozsvári magyarságot, hogy minden esetben hívja fel a közvélemény és a nemzetközi közösség figyelmét a rongálásokra. 

Mint ismeretes, a Házsongárd Alapítvány mintegy háromszáz sír műemlékké nyilvánítását kérte, ez azonban azért maradt el, mert a kolozsvári önkormányzat jelezte: nincs pénze kifizetni azokat a topográfiai méréseket, amelyek elengedhetetlenek az eljárás lebonyolításához, annak ellenére, hogy a kulturális minisztérium a mérések elkezdését már áprilisban elrendelte.

Az alapítvány képviselői ugyanakkor azt is jelezték: míg a temető igazgatósága tíz évig készségesen együttműködött a Házsongárd Alapítvány önkénteseivel, az utóbbi egy-két évben rendszerint akadályozzák a szervezet értékmentő munkáját.

A kolozsvári városháza szintén pénzhiány miatt napolta el a korábban tervezett biztonsági intézkedéseket is a temetőben. Amint arról korábban beszámoltunk, míg korábban az önkormányzat térfigyelő kamerák felszerelését tervezte a Házsongárdi temető területén, anyagi források hiányában ez mégsem valósulhatott meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés