Hirdetés

A Főtérre szervezett „zsibvásár” és a Sétatér „megcsúfolása” ellen tiltakozik az EMNT Kolozsváron

Kolozsvár főterére korcsolyapálya építése és a sétatéri fák barbár megnyirbálása ellen tiltakozik az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. A szervezet nyílt levele szerint a polgármesteri hivatal a Főtéren balkáni hangulatú zsibvásárral próbál nyugat-európai mintákat mímelni.

Hírösszefoglaló

2011. december 19., 16:582011. december 19., 16:58

Az EMNT úgy látja: a Főtéren felhúzott korcsolyapálya valamint a fabódék nemcsak méltatlanok a több mint 600 éves Szent Mihály-templom mellé, de zavaróak is a benne folyó hitéletre nézve. A szanaszét található igénytelen bódék és a tér közel felét elfoglaló sportpálya ráadásul irritáló módon rontja a Mátyás király emlékmű és a templom egyedi összképét, a helyi lakosok és a városunkba érkező turisták szomorúságára. „Értetlenül állunk Kolozsvár polgármesteri hivatalának döntése előtt, hiszen a „karácsonyi vásár” illetve a korcsolyapálya révén egy tömeggel, zajjal és szeméttel járó népeseményt újfent a történelmi főtérre szerveztek, és sokadjára is „elfelejtkeztek” a város többi, szabadon álló közterületéről” - áll a nyílt levélben.

A Krónika megkeresésére László Attila, a kincses város alpolgármestere határozottan leszögezte, az önkormányzatot nem érdekli az EMNT véleménye. László Attila szerint a korcsolyapálya ügye agyoncsépelt téma, ugyanis már a tavaly is ezzel támadták a városi tanácsot.

Az EMNT nem hagyja szó nélkül a Sétatéren folyó környezetrombolást sem. „Miért csonkítják meg a több száz éves fákat, miért csupaszítják le a Sétateret? Önök hadjáratot folytatnak az élővilág ellen, a különböző madárfajok és denevérek is aligha örvendenek a romboló tevékenységnek. A combvastagságú ágak levágását és a lombkoronák eltüntetését semmiképp sem indokolhatják a felújítási munkálatok. Miért aszfaltozzák le a sétányokat, a Sétatéren szabadidejüket eltöltő kisgyermekes édesanyák, pihenni- és sétálni vágyó polgárok nagy bánatára?” - teszi fel a kérdést Csigi Levente, Kolozs megyei EMNT-elnök. Mint írja, a kavicspaddal terített sétányok eddig is tökéletesen ellátták szerepüket, a 13 hektáros park útépítő teleppé történő változtatását dilettáns, a jó ízlés elleni cselekedetre utal.

 László Attila arra a kérdésünkre, hogy miért vágták le a fák ágait, közölte: a művelet része a fák éves karbantartásának. Mint részletezte, a Sétatéren minden egyes fának saját adatlapja van, amely tartalmazza azokat az a adatokat, amelyek alapján eldöntik, hogy a fák fejlődése, koronájuk ápolása szempontjából, mely ágakat kell levágni.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés