Emil Târnăveanu: nem hinném, hogy Erdély függetlenedése veszélyt jelentene
Fotó: Facebook/Emil Tarnaveanu
Ugyanazok az erők álltak a marosvásárhelyi 1990-es véres események hátterében, akik három hónappal korábban, 1989 decemberében a város főterén belelövettek a kommunista diktatúra ellen tüntető tömegbe – állítja Emil Târnăveanu. Az akkor 32 éves mérnök jóval a forradalom kitörése előtt szembement az elnyomó rendszerrel, amikor a vállalati pártgyűlésen – a jelenlévők óriási megrökönyödésére – nem szavazta meg Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár újrajelölését. A fordulatot követően, immár a Nemzeti Megmentési Front (FSN) marosvásárhelyi alelnökeként a visszarendeződés ellen foglalt állást.
2020. április 05., 20:582020. április 05., 20:58
– Óriási kockázatot vállalt 1989 őszén, amikor a pártgyűlésen nemet mondott Nicolae Ceauşescu újrajelölésére, majd az életét veszélyeztette december 21–22-én. Ennyi évtized távlatából hogy érzi, megérte?
– Persze, hogy megérte. Nem érte volna meg azoknak, akik ma is visszasírják az 1989 előtti időket. Erre csak azt mondhatom, hogy éljenek ők és családjuk olyan társadalmi és gazdasági körülmények közt, mint amilyenek voltak a múlt rendszerben. Ne legyen tulajdonjoguk még a saját munkaerejük fölött sem, újból sújtsa őket az egypártrendszer meg a cenzúra, az ország határai számukra legyenek zárva. Ha mindez visszaállna, vajon akkor is így nosztalgiáznának?
– Rövid, de velős ellenálló múltja a forradalom után a marosvásárhelyi FSN-be „röpítette”. A városházán miként tudott együttműködni olyanokkal, akik a múlt emberei voltak?
– Sehogyan. Mesélek egy esetet: a Nemzeti Megmentési Front elnöke, Király Károly mindenáron be szerette volna tuszkolni a vezetőségbe Ioan Vasluiant, aki ’89 előtt a pártnál fontos tisztséget töltött be. Erre a fiatalabb kollégáim hívták fel a figyelmemet, én meg fogtam magam, és átmentem a szomszédos épületbe, ahol a megyei vezetés székelt. Király irodájában ott ült az említett nomenklaturista, akivel az elnök négyszemközti beszélgetést folytatott. Megkérdeztem, tudja-e, ki ez az ember, mire Király Károly felháborodottan azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hagyom el azonnal az irodáját, a katonasággal vitet el.
Kellemetlenkedésem mégsem bizonyult eredménytelennek: Király meggondolta magát, és nem vette be a vezetőségbe Vasluiant. Azt viszont senki nem tudta megakadályozni, hogy a megyét – mint egyébként az ország más régióit is – jobbára a múlt rendszert hűen kiszolgáló katonatisztek irányítsák.
Emlékezzünk csak vissza, amikor a demokratikus szellemiségben gondolkodó tisztek megalakították a hadsereg demokratizálásáért küzdő akciócsoportot, a CADA-t, Iliescuék és az új hatalom mögött álló tábornokok megijedtek, és különböző ürügyeket keresve, ellehetetlenítették a csoport tevékenységét, tagjait pedig megbüntették.
Fotó: Azopan Photoarchive – www.azopan.ro/Bálint Zsigmond
– Miként viszonyult önhöz a román nacionalista vonal?
– Nem tudom, hiszen a szemembe senki nem mondott semmit.
– A marosvásárhelyi románság többsége nem magyargyűlölő. Mégis – néhány kivétellel – miért némult el 1990 tavaszán, amikor a magyarellenes megnyilvánulások egymást követték?
– Egy biztos: én nem némultam el. Ha így lett volna, a Bukarestből kiküldött vizsgálóbizottság előtt nem engem jelöltek volna magyarok, románok egyaránt a város élére az onnan menesztett Judea ezredes helyébe. Az más, hogy a kialakult helyzetben nem fogadtam el a tisztséget. A Nemzeti Megmentési Front fiatalabb szárnyával inkább Gheorghe Cornelt támogattuk, akit végül ki is neveztek a város élére, én meg alelnöki tisztségből segítettem a munkáját.
– Meg lehetett volna akadályozni a március 19–20-ai véres eseményeket?
– Nehezen. Számomra egyértelmű, hogy mind a románok, mind a magyarok közé olyan embereket „szivárogtattak” be, akiket a konfliktusgerjesztés feladatával bíztak meg. Mint például azokat, akik berendelték a román parasztokat.
Március 19-én, amikor megtámadták az RMDSZ székházát, egyedül maradtam a városházán. Az elnök, Judea ezredes egyszerűen eltűnt. Mintha teljesen felszívódott volna. Háromszor hívtam telefonon a hadsereg parancsnokát, Cojocarut, de ő sem reagált. Mindegyre kértem, követeltem, vezérelje ki a katonaságot a Bolyai térre, mert baj lesz. Ígérte, ígérte, de nem tette. Mivel annak idején csak vezetékes telefonok léteztek, rohangáltam a városháza és az RMDSZ székháza között.
– A kétnapos csata után miként néztek egymás szemébe a város román és magyar vezetői?
– A városvezetésben nem volt ellenségeskedés. Az utcán néztek egymással farkasszemet az emberek. De ott sem a vásárhelyi magyarok a vásárhelyi románokkal. Meg tudna nevezni ön egy olyan román vagy magyar városvezetőt, aki a másikat kimondottan a nemzetisége miatt gyűlölte?
– Ha már ön kérdez, és én válaszolok, akkor igen: Ioan Judea, a FSN marosvásárhelyi elnöke.
– Valóban, volt benne egy adag nacionalizmus. Afféle régi vágású katonatisztként viselkedett. Én arra emlékszem, hogy mindig mindenkivel morcos volt.
Fotó: Azopan Photoarchive – www.azopan.ro/Bálint Zsigmond
– A románság részéről ma is gyakran elhangzik, hogy a másik fél türelmetlensége, azaz a kétnyelvű feliratok, az önálló magyar tannyelvű Bolyai és az anyanyelvű orvosi és gyógyszerészeti képzés mielőbbi visszaállítása vezetett a konfliktus kirobbanásához. Ön is osztja ezt a számunkra fura véleményt?
– A türelmetlenségről szóló állítás nagyjából állja a helyét. Bár mindaz, amit a magyarság követelt, és ahogyan követelte, jogos volt és demokratikus. Vagy legalábbis nem jelentett okot egy interetnikus konfliktus kirobbantására. Semmi szín alatt!
Miután külön-külön mindkét igazgatóval megtárgyaltam a forgatókönyvet, abban állapodtunk meg, hogy másnap fél 1-kor Titea irodájában találkozunk. Én már negyedkor ott voltam, és együtt vártuk a Bolyai igazgatóját. De nem jött se fél 1-re, se háromnegyedre; 1 órakor felálltam, és átmentem a Bolyaiba. Az igazgató azzal fogadott, hogy a szülői bizottság lebeszélte az aznapi találkáról. Megdöbbentem. Éreztem, hogy az egészből nem értek semmit. Elköszöntünk egymástól, és abban a pillanatban eldöntöttem, hogyha nem tudják megoldani a gondjukat a segítségemmel, tegyék anélkül.
– Petre Roman önéletrajzi könyvében arról írt, hogy az ország feldarabolásától tartott. Erdélyi románként hogy érezte, fennállt ennek lehetősége?
– Nem, semmiként. Nem hinném, hogy az az időszak alkalmas lett volna Erdély függetlenségének kikiáltására. Azokban a napokban, hetekben nem is volt időnk ilyesmin gondolkodni. Számos más, sürgősebb és fontosabb tennivaló akadt.
– Erdély leválása veszélyt jelentett volna az itt élő román többség számára?
– Mint említettem, ’89 utolsó napjaiban, 1990 elején meg se fordult ilyesmi a fejemben. Kollégáimmal az ipari egységeket jártuk, és sorra alakítottuk a gyári FSN-eket. December 22-t követően, az igazgatók menesztésével, számos vállalatnál légüres tér alakult ki. Ránk hárult a tűzoltás szerepe, mielőbb meg kellett nyugtatnunk a kedélyeket, és minden egységben segítenünk kellett felállítani az új vezetést.
Aztán alig egy hónap elteltével, amikor Iliescuék bejelentették, hogy a Nemzeti Megmentési Front párttá alakul, lesült a képemről a bőr. Főként azok után, amit Bukarest utcáin műveltek az ellenük tüntetőkkel. De visszatérve a kérdésre:
Románia határain belül. A négy hatalmi ágból csak az egyiket, a végrehajtót kellene teljes egészében az erdélyiek kezébe adni, és a történelmi régió élére egy kormányzót állítani úgy, mint több más nyugati államban.
– Az idők során nyilvánosan is elmondta, hogy nemcsak a román pártokban, az RMDSZ-ben is csalódott. Mi az, amit a leginkább fel tud róni a szövetségnek?
– Nem rovok én fel semmit az RMDSZ-nek, mert jobboldali beállítottságú emberként úgy érzem, nem az én politikai alakulatom, nem engem képvisel, és nincs is semmiféle közvetlen kapcsolatom vele. Viszont meggyőződésem:
Különben én a Demokratikus Konvencióban is csalódtam, méghozzá közvetlenül az 1996-os választások megnyerése után. Az idő tájt a Polgári Szövetség (AC), majd a Polgári Szövetség Pártja (PAC) megyei elnöki tisztségét foglaltam el. Miután megláttam, hogy kik vették át a hatalmat, kiszálltam, azt mondtam, ez a politikai alakulat sem képvisel már engem.
– A márciusi események dossziéjának újranyitása, a háttérben meghúzódó bűnösök felfedése érdekében nem lenne hatásosabb, ha ezt nemcsak a magyarok kérnék, hanem a demokratikus gondolkodású román emberek is?
– Én elsősorban azt szeretném megtudni, ki lövetett az utcára kivonuló tömegekbe 1989. december 22-e előtt. És arra is kíváncsi volnék, ki szervezte meg az úgynevezett terroristák országos balhéját. Ha az RMDSZ segít ezekre a kérdésekre választ találni, én is segítek abban, hogy megtudjuk, kik manipulálták 1990 márciusában a Hodákról és Libánfalváról behozott román parasztokat. Amúgy meggyőződésem, hogy mindkét esetben ugyanazok voltak a háttérben. Ugyanazok, akik decemberben lövettek, eljátszották a terroristás bohózatot, azok szervezték meg a Görgény-völgyiek behozatalát is. Azok, akik közül sokan – maguk vagy gyermekeik révén – ma is vezetői tisztségben vannak. És még senki nem vonta felelősségre őket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Nem csak a medvék, de rókák is egyre sűrűbben bukkannak fel Brassóban, ahonnan a hatóságok elkezdték elszállítani a rókákat. Az állatok hozzászoktak a város zajához, és már sem a forgalom, sem a dudálás nem riasztotta el őket.
Életének 89. évében csütörtökön elhunyt Ráduly János székelyföldi néprajzkutató, mesegyűjtő, költő – közölte a Facebookon a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek tagja és életműdíjasa volt.
Tűz ütött ki csütörtök este a Kolozs megyei Alsójára iskolájában, a tűzoltók egész éjjel dolgoztak az oltáson.
Hároméves restaurálás után ismét teljes pompájában várja a látogatókat a gernyeszegi Teleki-kastély. A Maros megyei barokk műemlék uniós támogatással újult meg: helyreállították történelmi értékeit, és korszerű infrastruktúrával is gazdagodott.
Nyomozás indult Kolozsváron, miután egy törökországi fogászati klinika egy szállodában akart fogászati tevékenységet végezni.
Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács nemzeti liberális párti (PNL) politikusként megválasztott elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem érzi magát képviselve a pártja „nehézsúlyú” vezetői által.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Paradox helyzet alakult ki a Szeben megyei Muzsnán: bár június közepén leomlott az erődtemplomot övező középkori várfal egy szakasza, azóta nem csökkent, hanem éppen nőtt a látogatók száma.
Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg.
Egyre több nem uniós állampolgár érkezik jön az országba, és ez alól Erdély, a székelyföldi megyék sem képeznek kivételt.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!