Hirdetés

A fekete március eseményeinek újravizsgálását kérik

Még március folyamán hivatalos átiratban válaszolnia kell a legfelsőbb ügyészségnek arra a beadványra, amelyet a 27 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom három magyar áldozatának özvegye, illetve a konfliktusban súlyosan bántalmazott, azóta elhunyt Sütő András leszármazottai kezdeményezésére nyújtott be Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd. 

Gáspár Botond

2017. március 23., 19:252017. március 23., 19:25

A panaszosok abban reménykednek, hogy a romániai rendszerváltást előidéző események, valamint az ezt követő bukaresti bányászjárás újravizsgálata után végre a fekete március kiagyalóinak, szervezőinek a kilétére is fény derül, és elítélik a tetteseket. A strasbourgi emberjogi bíróság ugyanis az 1989-es forradalom ügyében már megállapította, hogy a romániai államhatalmi szervek a sértett felek panaszainak kivizsgálását felületesen végezték el, és kártérítésre kötelezte Romániát. Ehhez hasonlóan a panaszosok kérték a strasbourgi bíróságot, hogy a fekete március kapcsán is kötelezze Romániát az események megfelelő kivizsgálására és kártérítést is állapítson meg.

A beadványban kérik az 1990-ben hatalmon levők felelősségének megállapítását is az emberiség ellen elkövetett bűncselekményért, tehát az okirat egyben feljelentés is a 27 évvel ezelőtti döntéshozók, Ion Iliescu államfő, Petre Roman kormányfő és Gelu Voican-Voiculescu kormányfő-helyettes ellen (akik mindent tudtak az eseményekről és a katonai beavatkozást későn rendelték el). Menyhárt Gabriella ügyvéd szerint a korrekt kivizsgálás és az igazság ismerete, illetve a bűnösök felelősségre vonása a marosvásárhelyi magyarok kollektív tudatalattijának felszabadítása miatt fontos.

Biró: azonosítsák a felelősöket

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerdán iktatta azt a levelet, amelyben szintén a fekete március ügyének újbóli kivizsgálását kérte Románia főügyészétől. Biró képviselői minőségében fordult Augustin Lazăr főügyészhez, beadványában pedig arra kéri, hogy törvényben meghatározott hivatali hatásköréből adódóan indítványozza az 1990-es fekete március néven ismert marosvásárhelyi magyarellenes pogromra vonatkozó vizsgálat újraindítását.

„Március 15-ei beszédemben ígéretet tettem arra, hogy a fekete március évfordulóján kérni fogom a vizsgálat újraindítását, hiszen az ügyben 27 év után sem derült fény a vétkesekre, a felelősöket nem azonosították és nem büntették meg. A fekete március történéseit tisztázni kell, mert amíg nem derül ki a teljes igazság, addig nagyon nehéz a társadalmi béke megteremtése” – mondta lapcsaládunknak Biró Zsolt, aki szerint üdvözlendő, hogy az 1989-es forradalom dossziéjának újbóli megnyitása mellett napirenden szerepel az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyének újbóli kivizsgálása is. A képviselő megjegyezte, alapos a gyanú, hogy a fekete márciust és a júniusi bányászjárást szervezők mögött ugyanazok a sötét erők sejthetők, a felbújtók ugyanazok lehetnek, ezért arra kérte a főügyészt, hogy kapcsolja össze és vizsgálja együtt a két ügyet.

Az MPP-elnök lapunkból értesült arról, hogy az 1990-es márciusi véres marosvásárhelyi események három magyar áldozatának özvegye, valamint a súlyosan megsebesült Sütő András leszármazottai februárban megbízták Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvédet, hogy indítványozza a dosszié újravizsgálását. „Az áldozatok hozzátartozóiként az érintettség okán helyesen teszik, hogy szeretnék tudni az igazságot, a két kérés egymást erősíti, és ők hamarabb kaphatnak hivatalos választ” – vélte a politikus, aki szintén 30 napon belül várja a főügyész tájékoztatását.

Tudatosan gerjesztett konfliktus

A fekete március néven ismert eseményekről már évekkel korábban a tanúvallomások és a dokumentumok alapján a szakemberek arra az álláspontra jutottak, hogy tudatosan gerjesztett konfliktusról volt szó, a vérengzés irányított volt. Annál is inkább, mivel 1990. március 15-én Szatmárnémetiben randalírozott és provokált egy marosvásárhelyi csoport, csakhogy az ottani magyarok – ahogy Kincses Előd említette visszaemlékezésében – nem „vették fel a kesztyűt”.

Így négy nappal később, március 19-én a Vatra Românească soviniszta szervezet buszokkal hozta be a Görgény-völgyi falvakból a felbújtatott román lakosságot, akik feldúlták a város központját, és fejszékkel és botokkal felfegyverkezve rátámadtak az anyanyelvi oktatás megteremtéséért békésen tiltakozó magyarokra. A katonaság csak akkor avatkozott közbe, amikor a környező falvakból megérkező magyarok kiverték a románokat, az akkor 52 százalékban magyarok lakta Marosvásárhelyről. A történteknek 5 halottja és majdnem 300 sérültje volt, kizárólag magyar és roma személyeket ítéltek el, a kirobbantók kilétét a parlamenti különbizottság sem fedte fel.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője

A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés