Hirdetés

A biztosító szerint jól működik a kártyás egészségügyi rendszer

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jobban és hatékonyabban működik az elektronikus egészségügyi rendszer, mint amire a hatóságok számítottak – nyilatkozta Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke, akinek elmondása szerint jelenleg a vizsgálatok, kezelések és más szolgáltatások mintegy 70 százalékát kártya segítségével végzik. 

2015. május 27., 19:482015. május 27., 19:48

Ciurchea kifejtette: a hétfő déli adatok szerint körülbelül 110 ezer egészségügyi szolgáltatást vettek igénybe a páciensek elektronikus azonosító nélkül, míg a kártyával rögzített esetek száma eléri a 260 ezret. Az elektronikus azonosítóval kivett ingyenes vagy ártámogatott gyógyszerek aránya ugyanakkor harmadával haladja meg az enélkül igényelt orvosságok mértékét.

Ciurchea arról is beszámolt, hogy eddig mintegy 6,2 millió kártyát aktiváltak, de szerinte „nem ez a fontos” hanem, hogy hány szolgáltatást rögzítenek az új rendszerben. „A rendszer most már jól működik. Igaz ugyan, hogy néha lefagy a program, és egy-egy kártyát újra aktiválni kell, de a zöld számon a nap minden órájában segítséget nyújtanak” – fogalmazott Ciurchea.

Az elektronikus egészségügyi kártya használata május elsejétől vált kötelezővé az orvosi rendelőkben, kórházakban, gyógyszertárakban, a rendszer elindítása utáni napokban azonban az ország minden részéből jelezték, hogy a program nehézkesen működik, gyakran lefagy, és ezért lassan halad az ellátás, sok helyen órákba telt, míg egy pácienst meg tudott vizsgálni a háziorvosa.

Egyes rendelőkben az okozott gondot, hogy az orvosok nem értették, pontosan hogyan kell használni az elektronikus azonosítót – például nem tudták, hogy miután az azonosítót betették a kártyaleolvasóba, a páciensnek kellett beütnie a négyszámjegyű kódot, majd a kártya eltávolítása után lehet nekifogni a kivizsgálásnak, kezelésnek.

Annak ellenére, hogy a kártyahasználat kötelezővé vált, a CNAS és az egészségügyi minisztérium illetékesei többször is felhívták a figyelmet arra, hogy a polgárokat azonosító nélkül is megilleti az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés joga, amennyiben rendelkeznek biztosítással. Ezt egyszerűen, egy országos adatbázisban ellenőrizhetik az orvosok.

Klaus Johannis államfő néhány napja úgy nyilatkozott: az ügyben Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszterrel személyesen tárgyalt, és a megbeszélés után azt a következtetést vonta le, hogy az új rendszer bevezetését „nem készítették elő megfelelően”, a lakosságot pedig nem tájékoztatták megfelelő módon a tudnivalókról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés