
Fotó: Boda L. Gergely
A húsvéthétfőn Marosvásárhelyen jogtalanul kirótt parkolási bírságok automatikus eltörlését kéri Peti András alpolgármester, aki sürgősségi határozattervezetet nyújtott be a probléma orvoslása érdekében.
2016. április 04., 19:132016. április 04., 19:13
Peti hétfőn elmondta: a tervezetben az áll, hogy a városháza és a fizetős parkolók fenntartásával megbízott cég által kötött szerződés értelmében hivatalos ünnepnapokon Marosvásárhelyen díjmentesen lehet állomásozni, így a vállalkozás munkatársainak nem volt joguk húsvét másodnapján, hétfőn büntetéseket kiróni.
Az alpolgármester azt kéri, hogy az összes fizetési felszólítást, illetve az ezek nyomán kirótt pénzbírságot töröljék, a javaslat harmadik cikkelye ugyanakkor a szankciók megsemmisítéséről szóló közlemény kiadására vonatkozik.
Amint arról beszámoltunk, március 28-án a Tracia Trade több bírságot is kirótt azokra a sofőrökre, akik nem váltottak parkolójegyet, holott a munkatörvénykönyv szerint idén március 28-a hivatalos ünnep- és szabadnap volt. Horaţiu Moldovan, a Tracia Trade igazgatója elismerte, hogy tévedés történt, valóban nem volt joguk bírságolni. Ennek ellenére nem vonják vissza automatikusan a bírságokat, ezt csak azok esetében teszik meg, akik személyesen felkeresik a cég székhelyét.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!