2011. december 14., 08:092011. december 14., 08:09
„Az elkészült projekteket részben helyi költségvetésből, részben máshonnan szerzett alapokból finanszíroztuk, a legfontosabb megvalósítások között pedig elsősorban a Jégpálya negyedben és a piac környékén található közterek felújítását említhetjük. Emellett parkolókat hoztunk létre, sportpályákat és játszótereket létesítettünk” – részletezte Antal Attila. Hozzátette: az Országos Beruházási Társaság (CNI) támogatásával az olimpiai medence építésével kapcsolatban is sikerült előrelépéseket tenni, a Szabadság tér és a Márton Áron Gimnáziumnak otthont adó épület felújítását pedig uniós alapokból kezdték meg.
Az elöljáró sikerként értékelte a város egyes tömbházainak felújítását is, ennek keretében idén 26 lakást sikerült szigetelni. „Az önkormányzatnak ugyanakkor sikerült felújítania a zsögödfürdői kultúrotthont, valamint létrehozott egy ifjúsági központot, a Mikó-várban végzett munkálatokat pedig a kulturális minisztérium támogatásával tudtuk kivitelezni.
A napokban le fogunk zárni egyes építőtelepeket, amelyeket tavasszal fogunk ismételten megnyitni” – részletezte az alpolgármester, aki szerint az év folyamán elért sikerek egyrészt az előzőleg megkötött szerződéseknek köszönhetőek, emellett a tavalyról megspórolt pénzösszegek is jelentős segítséget jelentettek. Antal Attila ugyanakkor azt is közölte, az önkormányzat illetékesei már elkezdték a jövő évi költségvetés tervezését, amelynek kapcsán a továbbiakban szükséges beruházásokat fogják elsődlegesnek tekinteni.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.