Hirdetés

Tudományos vetélkedő magyar egyetemistáknak

Március 25-éig lehet benevezni az interneten (http://etdk.kmdsz.ro) a 14. alkalommal megszervezett reál- és humán tudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára (ETDK), melyre május 13–15. között kerül sor Kolozsváron – jelentette be tegnap sajtótájékoztató keretében a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Kiss Előd-Gergely

2011. március 10., 09:332011. március 10., 09:33

A megmérettetésre jelentkező diákok dolgozatainak összefoglalóit április 15-éig várják a szervezők, a dolgozatok leadása pedig április 18–19. között zajlik – közölte Vetési Imola KMDSZ-alelnök, a szervezőcsapat vezetője. Az idei ETDK költségvetése a diákszervezet becslése szerint mintegy 20–25 ezer lej lesz, ennek nagy részét különböző pályázatok révén szerzett támogatásokból fedezik. A más városokból érkezők szállás- és étkezési költségeit megtérítik. Társszervezőként a rendezvény helyszíneit idén is a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a korábbi évek hagyományainak megfelelően a 300 lejes fődíjat idén is a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) biztosítja.

A Kolozsváron 1998 óta évente szervezett konferencia olyan tudományos verseny, amelyben a reál- és humán tudományok különböző szakterületeinek megfelelő szekciók keretében romániai (és külföldi) felsőoktatási intézmények egyetemi és főiskolai hallgatói összemérhetik saját kutatási eredményeiket, szakmai tudásukat. Megtudtuk, az eddig megszervezett tizenhárom konferencián 1969 tudományos munkát mutatott be több mint 2800, kolozsvári, valamint más egyetemi központokból érkező hallgató, több mint 550, hazai és külföldi egyetemi oktató, kutató, szakember segítségével, közreműködésével.

Talpas Botond, a KMDSZ elnöke ugyanakkor elmondta: 2010 júniusában a Magyar Rektori Konferencián az erdélyi és magyarországi tudományos munka szervezői közös nyilatkozatot fogadtak el, amely alapján a kolozsvári ETDK az egyedüli erdélyi reál- és humán tudományi konferencia, amely nevezhet munkákat az említett tudományterületeken belül a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK).

A szervezőktől megtudtuk, a kolozsvári konferencián kívül még négy hasonló ETDK-t rendeznek Erdélyben a megfelelő egyetemi központokban működő diákszövetségek: az orvostudományi vetélkedőnek Marosvásárhely ad otthont, a műszaki tudományok iránt érdeklődő hallgatók Temesváron mérik össze tudásukat, míg a környezetvédelmi, agrártudományi és turisztikai versenyt Nagyváradon rendezik meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés