• Tervmódosítás miatt nem fejezték be időben a munkálatokat

Késik a nagyváradi sétálóutca felújítása Balogh Levente • Várhatóan október folyamán fejeződik be a nagyváradi sétálóutca rehabilitációja – közölte Petru Filip, a város polgármestere. A Fő utca gyalogos szakaszának felújítási munkálatai még tavaly kezdődtek el, és a tervek szerint már szeptember 20-án át kellett volna adni a forgalomnak. A gyalogosoknak azonban még egy héttel a határidő lejárta után is az utca teljes hosszában építőtelepet kell kerülgetniük. Az önkormányzat indoklása szerint a munkálatok azért késlekednek, mert az eredeti terveket módosították, és az utca két végében két díszkutat is építenek.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. szeptember 28., 00:002006. szeptember 28., 00:00

A kivitelezéssel megbízott cég azonban nem fogott hozzá időben a munkálatokhoz, csak hétfőn kezdték el a kutak medencéjének befogadására szolgáló gödrök kiásását. A késlekedés miatt a cég a munkadíj 0,1 százalékát fizeti ki kötbérként naponta. A késés másik okaként a polgármester a munkaerőhiányt nevezte meg: a pályázatot megnyert építkezési vállalatok ugyanis nem találtak kellő számú szakembert a munkálatok kivitelezésére.
Az Andrei Luncan városi főépítész tervei alapján készülő felújítás keretében kicserélték a háztartási és az esővíz-elvezető csatornákat, a vízvezeték- és a villamoshálózatot, telefonkábeleket és gázvezetéket fektettek, az utcát pedig a Bémer (Ferdinánd) tértől a Barátok templomáig gránitkockákkal borítják. A burkolásra használt gránitkockákat Kínából importálták, de szakaszonként a Petőfi park rehabilitációjakor fölszedett, több évtizedes gránitkockákat is fölhasználják, ezek fogják közre a járószintbe süllyesztett világítótesteket.
A terv esztétikumára vonatkozó kifogások kapcsán (sokan nehezményezték, hogy a burkolólapok egységesen szürke árnyalatúak) a polgármester kifejtette, ezzel a nyugat-európai nagyvárosok példáját követték, mivel éppen az a cél, hogy a burkolat semleges legyen, és ne terelje el a turisták figyelmét az utcát szegélyező épületekről. „Néhány héten belül várhatóan a díszkutak is a helyükre kerülnek, különleges utcai bútorokat helyezünk ki, valamint zöldövezeteket alakítunk ki, így várhatóan látványosabb lesz a jelenleg még sivár Fő utca” – mondta Petru Filip. Az elöljáró azt is elmondta, a gránitkockák lefektetése után különleges módszerrel teszik csúszásmentessé a burkolatot, hogy elejét vegyék az esetleges baleseteknek.

-----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének