„Háziasult” medveállomány

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az emberi tevékenység átalakította a vadállatok életmódját Túlságosan elszaporodtak a barnamedvék a romániai erdőkben. A mezőgazdasági minisztériumi illetékesek szerint az optimális 4000 helyett mintegy 7000 medve népesíti be az erdőket. A vadásztársaságok etetéssel próbálják elérni, hogy az állatok ne a termőföldeken keressék a táplálékot, ám ezzel akaratlanul is a hagyományos életmódjuk megváltoztatásához járulnak hozzá. A minisztériumnak a napokban kell közzétennie a 2006�2007-es kilövési kvótát. Egy közvitára bocsátott tervezet szerint ez 20 százalékkal magasabb lesz, mint a tavalyi volt.

2006. augusztus 28., 00:002006. augusztus 28., 00:00

Akaratlanul suttogóra váltunk, amikor az elől haladó vadőr friss medvenyomra mutat a nedves földúton. Jól látszik a tenyér és a karmok nyoma. Eddig kételkedtünk abban, hogy Székelyudvarhelytől tíz, Sükőtől pedig alig egy kilométerre medvét láthatunk, hiszen a reggeli lesen is �csak� vaddisznót sikerült látni. Alig egy negyedórája szemerkél az eső a legelőn, a nyom pedig a nedves talajon maradt, annyira friss. Az erdő szélétől alig száz méterre hirtelen megtorpan a vadőr, óvatosan mozdulva int, és lefele mutat. Semmit nem látunk a szürkületben, aztán egy faág vagy kő megmozdul és szép nagy medveként emelkedik fel a fűből. Hátsó lábain állva mozdulatlanul néz felénk, mi is megmerevedve állunk. A fényképezőgép kattanására féloldalt hanyatt vágódik, megfordul, és eltűnik az erdőben. A fényképezőgépet leengedve fújjuk ki a levegőt, amikor apró szürke halom hullámzik a medve után: egy bocs, aztán hirtelen még egy és még egy. A meglepetéstől eszünkbe sem jut fényképezni. Óvatosan közelebb kerülve látjuk, az etetéshez kiszórt kukoricán csemegéztek. �Persze a vadőr pontosan tudta hová hoz minket, hol keresse a medvét, nem a szeme élesebb� � nyugtatjuk magunkat, mert felötlik: ha magunkra vagyunk, talán olyan közel megyünk az anyához, hogy nem ússzuk meg szívdobogással a találkozást. �A kukorica nincs felcímkézve, lehetett volna vaddisznó vagy őz is az etetőn. A medvével vigyázni kell� � mondja Péter András vadőr (képünkön), mintha kitalálná a gondolatainkat.

Makk helyett kukorica
�Etetéssel akarjuk megvédeni a gazdák földjeit a vadkártól, de ezzel már bocskként rászoktatjuk a medvéket a kukorica, a zab, a gyümölcsök ízére, ezért felnőttkorukban is inkább a tejes kukoricát, az édes szilvát választják a sovány áfonya, makk és gomba helyett. Az etetés biztos táplálékforrás, ezért a medvék túlszaporodtak, és több medve több kárt is okoz. Ördögi kör ez� � mondja Both József, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség munkatársa. �Az erdős területek csökkenése, a folyamatos megzavarásuk miatt változott az élőhelyük is. Fakitermelés főként a Hargita magasan fekvő erdeiben folyik, mert a fenyőfélékre nagyobb a kereslet, mint a lombhullatókra. A medvék levonultak a Küküllő, a Nyikó és a Homoródok �békésebb� dombhátaira. Itt a táplálék is bőségesebb, és erdőkitermelés sem olyan mértékű. Az élőhelyváltás mellett a viselkedésmódjuk is átalakult, egyre gyakoribbak az ember elleni, indok nélküli, spontán támadások� � teszi hozzá. A medvék védett állatok, engedély nélkül kilőni őket bűncselekmény. A hetvenes-nyolcvanas években híresek-hírhedtek voltak a Ceauºescu vadászatai. Õ lesből lőtte a nemzetközi C. I. C. pontozási rendszer szerint világrekord nagyságú medvéket, rendszeres etetésük akkor, a főtitkári vadászatok sikere érdekében vált gyakorlattá. Két éve törvény tiltja a medvék lesből, beetetéssel történő vadászatát, ma a vadkárok elhárításáért, a termény védelméért történik az etetés.

Törvénnyel sokasított vadállomány
�Elveszítjük a vadászterületet, amennyiben az állomány nagyságának megfelelő, előírt menynyiségű szálas- és szemestakarmányt, gyümölcsöt, répát, sót nem biztosítjuk az állatoknak � mondja Bíró István, a székelyudvarhelyi Nagyküküllő horgász- és vadásztársulat igazgatója. � Az általunk használt 110 ezer hektáros vadászterület a természetes vadeltartó képessége 28 medve. 2005-ben viszont 136 medvét számoltunk a területen, az idén tavasszal 153-at. A tavaly öt medvére kaptunk kilövési engedélyt, az idén még nem is tudjuk, mennyi lesz, mert még nem közölte a mezőgazdasági minisztérium. A védett állatok okozta kárt a minisztériumnak kellene megtérítenie, de még egyetlen olyan esetről sem tudok, amikor fizettek a gazdának a termésért vagy háziállatért. 2005-ben kettőszázhúszezer RON értékű vadkárt összesítettünk, ebben a hónapban már nincs olyan község, ahonnan ne érkezett volna terménykárjelentés. Máréfalván két borjút vitt el a csordából a medve.�
A vadásztársulatok a tagdíjból és a bérvadászatból származó bevételből tartják fenn magukat. Az általuk használt területért, fele-fele arányban az államnak és a terület tulajdonosainak fizetik a bért, kötelesek etetni, selejtezni a vadállományt, vadőröket fizetni és gondozni a területet. Mindezt szigorú törvényes keretek között. Az előírások be nem tartása több esetben minősül bűnténynek, mint kihágásnak. �A tavaly, az engedélyezett öt medvéből hármat tudtunk elejteni� � ecseteli Bíró István. Hozzáteszi, belföldi vadász ritkán vált ki medvére engedélyt, bár ez még mindig jóval olcsóbb, mint egy külföldinek. Egy közepesnek számító medve kilövéséért a hazai vadásznak 52 millió lejt, a külföldinek 5000 eurót kell fizetnie. Hajtáskor azonban teljesen bizonytalan, hogy a kemény pénzt fizető német vadász, vagy egy engedély nélküli, itteni segítő elé érkezik a medve. A kívánt méret sem meghatározható. Volt olyan eset, hogy a külföldi vadász nagyobb medvét ejtett el, mint amekkorára számított, és nem volt hajlandó kifizetni a különbözetet. �Nem adtuk át neki a trófeát, azóta is itt lóg az iroda falán� � mutat egy hatalmas medvebőrre Bíró István. �Szarvas, őz vagy vaddisznó esetén az agancs vagy az agyar alapján első látásra nyilvánvaló az állat neme, medvénél nehezen lehet megkülönböztetni a hímet a nősténytől. A hajtásban elmaradnak a bocsok, előfordulhatna, hogy tévedésből anyamedvét lövünk, ezért a vad felbukkanása után még várni kell néhány percet, ha nem tudjuk azonosítani a medvét� � sorolja a megszorítások miatti nehézségeiket az igazgató. �Mindezek a lesből való vadászatnál nem merülnek fel. Pontosabb lenne a selejtezés, és legalább az engedélyezett számú vadat ki lehetne lőni, kevesebb lenne a vadkár is. Az emberek minket hibáztatnak ezekért, de a törvényes szabályozás megköti a kezünket, alig tehetünk valamit a túlnépesedett állomány ellen.�

A fényképezés ára
�Ha kárt okoznak a vadak, akkor sem a kilövésük a megoldás � állítja Baczó Zoltán, a medvék védelmében országos hírnevet szerzett Aves Alapítvány munkatársa. � Azért kényszerülnek be a termőterületekre, mert mi, emberek folyamatosan vesszük el az életterüket.� Az állatvédő szerint a számokat is fenntartásokkal kell kezelni. �A vadásztársaságok irreálisan magas vadszámot jelentenek, hogy több állatra kapjanak kilövési engedélyt� � véli Baczó. Meglátása szerint nemcsak gyilkolással, trófeaként lehet értékesíteni a medvét, hanem az állatokat be- és megmutató túrákkal is. Pénzt lehetne kérni például a medvék fényképezéséért is. �Nem várjuk el, hogy a vadásztársulatok viseljék a megfelelő élettér megőrzésének a teljes terhét, de nekik is változtatniuk kell a hozzáállásukon. Romániának már eddig is országos programot kellett volna kidolgoznia a veszélyeztetett fajok védelmére. Az erdők köré, ha úgy tetszik, vadvédelmi zónaként ültetett gyümölcsösök vagy szemestakarmányos területek hozhatnak megoldást a vadkárra, nem az öldöklés� � jelentette ki az állatvédő.
�A medveállomány létszámát valóban nem ismerjük pontosan, inkább becsült érték, mint valós adat, amit a tavaszi vadszámláláskor össze tudunk állítani� � erősíti meg Both József is az Aves munkatársának véleményét. �Az igazi megoldás a rádióadós nyakörv lenne, de erre egyelőre aligha van pénz, és a veszélyessége miatt ember sincs igazán az ilyen számlálás elvégzésére. Európai uniós forrásokból próbálunk ilyen programra pénzt pályázni, egyelőre még az út elején vagyunk� � mondta.
A vadnéző és fényképező túrák iránt azonban kisebb a lelkesedés. Az ilyen programok ára a vadásztársaságok központilag meghatározott árlistája szerint száz euró egy napra. �Panziók kérésére néhányszor próbaképpen vezettem vadnéző túrát � mondja Péter András vadőr �, de a vendégeket alig lehetett csendre inteni. Hangoskodva pedig nem lehet vadat látni, fényképezni. Ráadásul a következő csoportot már a szervezők maguk hozták a helyszínre, hogy megspórolják a vadásztársulatnak fizetendő pénzt. Legfeljebb vadháborítás címén lehetne őket megbüntetni ilyen esetben, de ez sem igazán járható út. Ezért inkább nem vállalok több túravezetést, minthogy később fényképező csoportokkal vitatkozzam. Ha nem tudják, hol a vad, nem is tudják zavarni� � jegyzi meg a vadőr.

Háromezres medvefölösleg
A környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közvitára bocsátott tervezete szerint a 2006�2007-es vadászati szezonban a tavalyi 250 helyett 300 medve kilövését kellene engedélyezni. Vasile Lupu, a mezőgazdasági minisztérium illetékes államtitkára szerint a megemelt kvóta sem elegendő. Az államtitkár által közölt adatok szerint Romániában 7000 medve él, az erdős területek azonban csak 4000 számára biztosítanak optimális körülményeket a fennmaradáshoz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél