Hirdetés

A versenyképességre kell összpontosítaniuk a gazdáknak

•  Fotó: facebook/Tanczos Barna

Fotó: facebook/Tanczos Barna

A hatékonyságra és a versenyképességre kell összpontosítaniuk az erdélyi gazdáknak a következő években – hívták fel a figyelmet a szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott mezőgazdasági konferencián.

Bíró Blanka

2016. november 20., 21:162016. november 20., 21:16

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) agrártudományi szakosztálya, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszéke és a szakképzések szervezésével foglalkozó illyefalvi LAM Alapítvány által immár tizenkettedik alkalommal megszervezett vándorgyűlés célja elősegíteni az ágazatban tevékenykedők együttműködését, a szakmai társaság összekovácsolását. Nem véletlen a helyszínválasztás sem, a Sapientia legújabb fejlesztési projektjeként ugyanis Sepsiszentgyörgyön tanulmányi központot hoztak létre, ahol felsőfokú agrármérnökképzés zajlik.

Lázár László, az Erdélyi Múzeum-Egyesület agrártudományi szakosztályának titkára arról beszélt: abban bíznak, hogy a vándorgyűléssel hozzájárulnak a térség mezőgazdasági adottságainak észszerű kihasználásához. Klárik Attila, a LAM Alapítvány vezetője a szövetkezés fontosságát hangsúlyozta: szerinte az elmúlt 50 év nem kedvezett ennek a tendenciának, holott az összefogás eredményesebb, mint az egyéni tevékenység. Nyárádi Imre István, a Sapientia EMTE oktatója egy olyan fórum létrehozását tartja fontosnak, amely a magyar szaknyelv ápolása mellett az aktuális kérdések és a jövőbeli kihívások megvitatásának is teret ad.

Tánczos Barna Hargita megyei szenátor, a mezőgazdasági bizottság titkára hangsúlyozta: oda kell eljutni, hogy Erdélyt piacorientált és hatékonyan működő gazdaságok jellemezzék, szerinte ugyanis a gazdák élete támogatás- és politikafüggetlen kell hogy legyen. A politikus úgy vélte: a gazdáknak nem az aktuális finanszírozási programok alapján, hanem tudatosan kellene tevékenységi ágazatot választaniuk, hiszen a támogatási rendszer gyakran torzít, a bevétel nagyobb részének pedig a termékértékesítésből kellene származnia. „A hatékonyság kulcskérdés, nem lehet áron alul értékesíteni, még akkor sem, ha a támogatásnak éppen ez a lényege. Tudatosan kell termelni, mert 2020 után változnak a rendszerek, nem lehet tudni, milyen támogatások lesznek, ezért a piacorientáltság jelent hosszú távú fenntarthatóságot” – fogalmazott a szenátor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés