Önkéntes nők segítik a lánglovagokat

„Magától adódott, hogy mi is tagjai legyünk az egyesületnek” – mondták el a hölgyek, akik a kezdetektől támogatták az egyesületet. Az alapító tagok feleségeként mindig ott álltak társaik mellett, sokszor helyettesítve őket a gyűléseken, így természetes módon épültek bele az életmentő csapatba.

Erdélyben gyerekcipőben jár az önkéntesség

„Bár a tűzoltásban nem veszünk részt aktívan, mi is mindent végigcsináltunk, amit a férfiak” – mondta el Szali Éva az alapképzésről. Mint kiderült, szakmai oktatásban is részesültek a hölgyek, az egyesület férfi tagjaival együtt alapfokú elsősegélynyújtó, mű­szakimentő- és búvárképzésen vettek részt a hatékonyabb beavatkozás érdekében. Egyrészt jobb rálátásuk lett, hogy miből áll az, amit férjük vállalt, másrészt ők is alkalmassá váltak arra, hogy beavatkozzanak. Az egyesület női tagjai ritkán küzdenek a lángokkal, viszont az önkéntes tűzoltó egyesület háttértevékenységeit teljes gőzzel végzik.

„Mindenkinek megvan a saját feladata, viszont olykor elég nehéz egy férfiak által dominált világban érvényesülni” – mutatott rá Balázs Piroska, aki az árvíz sújtotta településeken végzett tevékenysége alatt találkozott először előítéletekkel. A nők szerint inkább a kívülállók kérdőjelezik meg segítségüket, véleményük szerint ez az egyik oka annak, hogy Erdélyben még gyerekcipőben jár az önkéntesség.

„Magyarországon egy önkéntes tűzoltó szervezetnek sokkal több női tagja van, Erdélyben viszont a társadalmi előítéletek miatt ez ritkább jelenség” – szólt hozzá a témához Szali Mózes. Mint kifejtette, annak ellenére, hogy nem a beavatkozás a nők elsődleges feladata, háttérmunkájuk ugyanolyan fontos az életmentésben, hiszen segítik a férfiak munkáját. A nők azok, akik éjszakai riasztáskor felkészítik társaikat, ugyancsak ők azok, akik hosszabb bevetéseken átveszik a logisztikai feladatokat, ezzel támogatva a férfiakat, valamint ha sűrűsödik a program, akkor átveszik a teendőket.

„Magyarországon a nők sokszor orvosként vagy asszisztensként csatlakoznak a tűzoltó egyesületekhez. Erdélyben is van már példa arra, hogy egészségügyi szakemberekkel egészítették ki a tűzoltó csapatot” – részletezte az egyesület elnöke. A szé­kelykeresztúri önkéntesek is azon dolgoznak, hogy együttműködjenek az egészségügyi dolgozókkal, így csapatuk nyitott bárki irányában, aki hivatásának érzi az életmentést. „Az egyesület összes rendezvényén, hagyományőrző tűzoltó versenyein, jótékonysági bálokon, a napköziseknek és iskolásoknak szervezett foglalkozásokon, bográcsolásokon mindig ott vagyunk” – mondták el büszkén a nők.

A vészhelyzet a hétköznapok része

Mint kiderült, komoly lelki vetülete is van a folytonos készenlétnek, a hirtelen riasztásoknak. A családi életet is befolyásolja, sokszor a hétköznapokat, az előre tervezett programokat teljesen felborítja egy hívás. „Már kezdtük megszokni, hogy semmi sem biztos, az első alkalmak viszont nagyon aggasztóak voltak” – mondta el Szali Éva azokról az esetekről, amikor pillanatok alatt rohannak ki a tűzoltók otthonról.

„Ki tud még aludni, amikor az éjszaka közepén elmennek tűzet oltani?” – tette fel a kérdést Balázs Piroska, rámutatva, hogy akármennyire is felkészült egy tűzoltó, mindig történhet valami, mindig ott van a félelem és a féltés, hiszen nemcsak ismeretlen emberek vannak veszélyben, hanem a családjuk is. A telefonkapcsolat hiánya, a kockázatos helyzetekről érkező kevés információ folytonos izgalomban tartja a keresztúri tűzoltónőket, viszont pont ettől váltak erőssé. „Csak akkor lesz teljes egy csapat, ha van női és férfierő is, mint a családban” – szögezte le határozottan Szali Éva.