Indulatos kitörések a családban

Azonban léteznek meglepően egyszerű és hatásos fogások a dühkitörés kezelésére – és a meg nem történtek megelőzésére – olvasható a Kamaszpanasz.hu honlapon.

Ne veszítsük el a nyugalmunkat!

Először is fontos megérteni, hogy a gyerekekkel és a gyerekek előtt kiabálni nem feltétlenül szerves része a jó nevelésnek. Sőt komoly károkat is okozhat a gyermek pszichéjének, mondja Mathhew McKay PhD, a Wright Institute professzora.

„Tanulmányok mutatták ki, hogy a gyakran dühösen, felindultan beszélő szülők gyermekei kevésbé lesznek empatikusak. Ezek a gyerekek gyakran agresszívabbak, mint a nyugodt családban élők, ezenkívül hajlamosabbak a depresszióra, és sokan közülük tanulási nehézségekkel is küzdenek” – mutatott rá a kutató. Minél kisebb a gyermek, annál inkább hat rá, ha a szülő dühösen viselkedik.

„Az apróságok számára még a szülő jelenti az egész univerzumot. Amikor a felnőtt dühbe gurul, akkor a gyerek egész világa megremeg. Ahogy nőnek, és egyre több barátjuk lesz, már tudják, hogy a szüleiken kívül máshoz is fordulhatnak védelemért és segítségért, és ez csökkenti a szülők dühkitörésének hatását” – mondja a pszichológus Robert Puff.

Ráadásul az állandó dühkitörések és sértegetések nem célravezetőek nevelési szempontból, inkább azt az érzést keltik a gyerekben, hogy valami baj van vele, hogy a szülei mellett nincsen biztonságban. Ugyanakkor a gyerekek sokat tanulhatnak abból, ha olykor azt látják, hogy a szülő elveszíti, majd újból visszanyeri a türelmét. McKay szerint így a gyerekek megértik, hogy a düh olykor mindenkit elönt– de fontos, hogy azt is lássák, hogy a felnőtt miképp oldja meg ezeket a kellemetlen helyzeteket.

Ha a szülő rákiabált a gyerekére

A New Hampshire Egyetem kutatásában megkérdezett szülők 90 százaléka beismerte, hogy az utóbbi 1 évben rákiabált a gyerekére. A szakemberek azt javasolják, hogy azért, hogy elkerüljük a hangos kiabálást, próbáljuk meg elképzelni a gyermeket kisbabaként – ez azért segíthet, mert a kisbabákra lehetetlenség haragudni.

Amikor már nagyobbak, a szülőt könnyebben elönti a düh, de ha a pár évvel azelőtti apróságra gondol, talán sikerül legyőznie az indulatait. Egy másik megoldás, hogy amint mérges lesz, a felnőtt 1-2 percre félrevonul egy másik szobába, és ott marad, amíg visszanyeri a nyugalmát. Ha nem tudta visszafojtani indulatait, akkor a következő lépés beismerni, hogy miben hibázott. Ne okoljuk a gyereket, hogy azért gurultunk dühbe, mert a kicsi kiprovokálta. Mondjuk inkább azt, hogy: nem helyes, amit tettél, de nekem sem kellett volna így kiabálnom.

Sajnálom, hogy kijöttem a sodromból, bocsáss meg. Ugyanakkor a szakemberek rámutatnak, ne vigyük túlzásba a sajnálkozást sem, mert ez súlyosbítja a sérelem érzését. Ígérjük meg, hogy legközelebb megpróbálunk uralkodni az indulatainkon.

Ha a házastársak veszeksznek

A szülők veszekedése a gyermekek számára ugyancsak felkavaró lehet. Ha fültanúja egy komolyabb vitának, utána beszéljük meg vele a történteket. A szakemberek azt javasolják, hogy ne kezdjük el felsorolni a dolgokat, amivel házastársunk kiborított bennünket, ez tovább ronthatja a helyzetet.

Ehelyett inkább mondjuk azt, hogy: „az előbb nagyon megharagudtam apádra, de megbeszéltük a dolgokat, és megtaláljuk a megoldást. Sajnálom, hogy kiabáltunk. Ne aggódj, a veszekedés ellenére is nagyon szeretjük egymást.” Ha a házastársak korántsem jutottak közös nevezőre, akkor is nyugtassák meg a gyermeket – a konfliktust pedig később, kettesben próbálják megoldani. 

Hangsúlyozzuk azt is, hogy legközelebb okosabban fognak viselkedni: ennek segítségével a gyerek tanulhat a történtekből. Nem kell túlmagyarázni a konfliktust – a gyermek se nem közvetítő a házastársak között, se nem családterapeuta, ugyanakkor nincs szükség arra, hogy még jobban belebonyolódjon a szülők közötti vitába.

Hogy lehet megbirkózni a dühvel?

Ha a gyerek viselkedése kihozná a szülőt a sodrából, próbáljuk meg kideríteni, valójában miért rosszalkodik a kicsi. Ahelyett, hogy azon tépelődnénk, hogy: „miért csinálja már megint ezt velem?”, inkább összpontosítsunk a valós problémára: lehet, hogy a gyermek csak fáradt, éhes, vagy unatkozik, esetleg egy kicsit több figyelemre van szüksége.

A szakemberek azt ajánlják, hogy spórolja meg a felnőtt az energiáit, és próbálja meg kezelésbe venni a helyzetet. Az is segíthet, ha feljegyzi, mely napszakban, milyen körülmények között, milyen okból szokott a legdühösebb lenni. Ezután próbálja kideríteni, hogyan lehetne a kitöréseket a minimálisra csökkenteni. A gyerekeit is bevonhatja ebbe: mondja el nekik például, hogy: „zavar, ha nem végzed el a rád jutó házimunkát. Mit tegyünk, hogy javuljon a helyzet?”.

Törekedjenek a felnőttek arra is, hogy minél kevesebbet veszekedjenek. Beszéljék meg a szülők egymás közt, hogy legközelebb máshogy kezelik a konfliktust. Legyen egy „jelszavuk”, ami azt jelenti: ezt majd később, kettesben, nyugodtabb körülmények között megbeszélik.

Azt is javasolják a szakemberek, hogy a felnőtt beszéljen az érzelmeiről a gyerekeinek. Ha például egy ismeretlen feldühíti, mondja el nekik: „ez az ember teljesen kiborított – milyen goromba. Talán siet valahova, vagy nem vett észre engem. Akárhogy is, nem engedem, hogy ez a dolog elrontsa a napomat”. Ezzel ugyanakkor példát is mutat, hogy miként kezelhetőek a mindennapos frusztrációk.