Beszélgetés Czeizel Endre orvos-genetikussal

 – Melyik az a kérdés, amellyel a leggyakrabban fordulnak önhöz?
– Mostanában nagyon gyakran merül fel az anyai életkor kérdése. Régen, amikor az anyák tizenegy gyereket szültek, tizennyolc éves korban elkezdték, és negyvenöt éves korukig folyamatosan gyerekeket hoztak a világra. Szép példa erre Arany János, aki tizenegyedik gyerek volt, amikor édesanyja a negyvenöt évet töltötte. Manapság, amikor gyakori a születéskorlátozás, amikor a nőkről két bőrt húznak le, mert nekik ugyanúgy dolgozniuk kell, mint a férfinak –  de férfiról még nem hallottam, hogy szült volna –, bejön az, hogy egyre inkább kitolódik az életkor, különösen a tanult nőknél. A karrier nagyon fontos dolog, elérni egy bizonyos szintet a munkában és utána vállalni gyereket.

– Orvos-genetikus szemmel ez a kérdés hogyan értékelhető?
– Az orvosok ezt kissé idegenkedve fogadják, mert a huszadik század első felében az alakult ki, hogy a nők általában húszéves korukban szülnek. Én azonban  toleráns vagyok: azt gondolom, hogyha egy nőnek negyvenéves korában jön el a lehetősége, hogy gyereket vállaljon, akkor nekünk az a feladatunk, hogy segítsük ebben. Igaz, hogy egy kicsit nő a genetikai kockázat, de ma már ezt is ki tudjuk zárni, és a negyvenéves nőknek az átlagéletkor szerint még van idejük felnevelni a gyereket. A legújabb kutatás szerint például, ahogy megy előre a női életkor, egyre okosabbak a gyerekek, ami biztos, hogy nem genetika. Ugyanakkor egy negyvenéves nő, aki évek óta készült arra, hogy anya legyen, bölcsebb, tapasztaltabb, és valószínűleg anyagilag is többet tud nyújtani a gyerekének.

– Mennyi idő szükséges a gyerekvállalásra való felkészüléshez?
– A Születésünk titkai című írásomnak éppen az volt a célja, hogy elfogadtassam, hogy már nem elég a szülésre felkészülni, bár az nagyon fontos. A kismamák összepakolják a ruhát, megvan a gyerekágy, de a születéskor a gyerek már kilenc hónapos, ezért azt kell szem előtt tartanunk, mert tulajdonképpen fogantatáskor dőlnek el a nagy kérdések. Fiú lesz-e, vagy lány, egészséges-e, vagy beteg, hogy géniuszpalánta lesz-e, vagy kis kutyaütő. Tehát a fogantatásra kell felkészülni, a családtervezésnek ez a fő célkitűzése, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy a fogantatás minél optimálisabb legyen, s ezáltal kevesebb legyen a szomorúság a várandósság alatt, kevesebb legyen a magzati halálozás, vagy kevesebb csecsemő szülessen testi, szellemi fogyatékossággal.

– Ma már annyira fejlett a tudomány, hogy elég csak arra hagyatkozni?
– Valóban óriási előrelépést értünk el az egészséges születéssel kapcsolatban, én mégis azt hiányolom, hogy az emberek sok esetben nem fordítanak kellő figyelmet erre, és inkább néznek például ValóVilágot, mint genetikát, ez pedig elszomorító. De van az éremnek másik oldala is. Régen, amikor tíznél is több gyereket vállaltak, akkor a tudatlanok bátorságával hozták világra a gyereket és azt hiszem, igaz volt az a szép magyar mondás, hogy az asszonyok áldott állapotban voltak, mert nincs is nagyobb esemény, mint hogy egy nő egy új emberi életet hoz a világra. Most, hogy már hetente kétszer tartok genetikai tanácsadást, a hozzám eljövő várandósok nem áldott állapotban vannak, hanem inkább neurotikusak, mert ezt hallják, azt látják, és meg vannak rémülve, hogy nekik milyen kisbabájuk lesz.

– És ezt hogyan lehet ellensúlyozni?
– Lehetne az iskolában „felkészülés a családi életre” elnevezésű tantárgy.

– Ön szerint ezt melyik generációnak kellene tanítani?
– A tizenöt éveseknek lenne a legideálisabb. Tudniillik ez nem veleszületett adottsága a gyermeknek, hogy hogyan kell védekezni, és mit kell tenni a szexuális úton terjedő betegségek ellen. Meg kellene találnunk a módját annak, hogy a gyerekek megértsék: a szerelem az élet egyik nagy adománya, és két ember szerelemben való egymásra találása csodálatos dolog. Tudniuk kell azt, hogy amikor a gyerekvállalás ideje eljön, mi mindent kell tenni az egészséges kisbaba világra jöttéig.