Az iskolában tanultaknál jóval fontosabb a gyermek érzelmi intelligenciájának kialakítása

Egyre nagyobb elvárások közt őrlődő gyermek

\"Az iskolában tanultaknál sokkal fontosabb a gyermek számára az érzelmi intelligencia kialakítása\" – jelentette ki Vekerdy, aki szerint ezt azzal fejlesztheti leginkább a szülő, ha látszólag felesleges dolgokat végeznek együtt: birkóznak, reggel néhány percre még összebújnak, inkább korábban kelnek és együtt reggeliznek. \"A látszólag haszontalan dolgok rendkívül hasznosak az érzelmi intelligencia szempontjából, énekeljünk, rajzoljunk, fessünk, agyagozzunk a gyerekkel, és ne azért, hogy fejlesszük, hanem egyszerűen azért, mert az jó\" –  tanácsolja Vekerdy. Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog legyen és boldoguljon az életben – ebben viszont az érzelmi intelligencia segíti leginkább őket. A szülő általában szorong: mi lesz, ha a gyereke nem teljesít megfelelően, így elégedetlen, ha a gyerek rosszul vagy nem elég jól teljesít az iskolában és megállás nélkül ösztökéli, hogy szedje össze magát. Így a gyerek az iskola és a szülők egyre nagyobb elvárásai között őrlődik. Az iskolai eredmény azonban nem egyezik meg az életben való \"beválással\", általában nem az eminens tanulókból lesznek a sikeres emberek.

Minél tovább biztosítjuk a gyereknek a korának megfelelő környezetet, anélkül hogy számára megerőltető dolgokra kényszerítenénk, annál biztosabb, hogy sikeres lesz. Vekerdy Tamás óva intette a szülőket attól, hogy együtt tanuljanak a gyerekkel. Tréfás forgatókönyvet vázolt fel elrettentő példaként: a korrepetálás első három percében a szülő úgy érzi, a gyereke valójában buta, a következő három percben arra döbben rá, hogy nemcsak buta, hanem jellemhibás is, hiszen nem is figyel a kínlódva magyarázó felnőttre, de azt hazudja, hogy azt teszi. Tíz perc után a szülő üvölt, a gyerek sír. Ezeknek a helyzeteknek sokkal több a káros hatásuk, mint annak, hogy a gyerek rossz tanuló az iskolában.

Mindent a maga idejében

Vekerdy Tamás azt tanácsolta az előadást figyelemmel kísérő szülőknek, hogy  ne fegyelmezzék, ne utasítsák folyton óvodáskorú gyermeküket. \"A kicsi a szobájában játszik és rászólunk, hogy rakd el a játékaidat, moss kezet és gyere vacsorázni. Ha öt perc múlva visszamegyünk, és azt tapasztaljuk, hogy ugyanúgy játszik magába feledkezve, azt jelenti, hogy a legjobb úton van a fejlődésben. Az óvodáskorú gyereket csak a szabad játék, a mese, a mondókák kötik le, halálosan unja, ha el kell raknia a játékait, vagy fel kell húznia a zokniját. Ha már másodszor szólunk rá, mi vagyunk a vesztesek\" – hívja fel a szülők figyelmét Vekerdy, és azt javasolja, ha a gyerek elsőre nem húzza fel a zoknit, menjünk oda, és kicsit megcsiklandozva, húzzuk fel neki mi. A játékokat pedig rakjuk el közösen, a gyerek segítsége úgyis csak abból áll, hogy egyet helyretesz, kettőt elővesz, de mi vagyunk a felnőttek és a gyorsabbak, így végül úgyis a helyére kerülnek a játékok. Amíg ötször rászólunk, hogy mosson kezet, és üljön az asztalhoz, gyorsabb, ha ölbe vesszük, elvisszük kezet mosni és odaültetjük az asztalhoz. Sok felesleges veszekedést, feszültséget lehet megspórolni ezekkel az apró trükkökkel. Vekerdy szerint természetesen kell határt szabni a gyereknek, például ne engedjük meg, hogy amíg valakivel beszélgetünk, a sípcsontunkat rugdossa. Ilyenkor le kell hajolni hozzá, és nagy belső elszánással mondani, hogy NEM. Anélkül, hogy hosszasan magyaráznánk, hogy ez fáj vagy hogy nem szabad, meg hogy most éppen beszélgetünk. A rendrakást és a ruha tisztán tartását azonban nem lehet elvárni a kisgyerektől. A szülő példája a meghatározó: ha a szülő rendes, valószínűleg a gyerek is az lesz felnőttkorában, ha a szülő olvas, a gyerek is olvasni fog, ha a szülők kulturáltan esznek, a gyerek is így fog tenni – de mindent a maga idejében – fejtette ki Vekerdy Tamás.