Több mint ötven település közösségei találkoznak, sátrakat állítanak, hagyományos ételekkel kínálják egymást, miközben népviseletbe öltözött gyermekek, fiatalok és idősek vonulnak végig Zilahon.
Erdély több megyéjében is látni házalókat, illetve az utcán potenciális vevőket leszólító, edénykészleteket kínáló kereskedőket, akik gyenge minőségű termékeiket próbálják áron felül rásózni a gyanútlan emberekre.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Tíz zsoboki helyszín története vált elérhetővé QR-kódok segítségével a „Mesélő Zsobok” helytörténeti séta révén. A Szilágy megyei kezdeményezés a helyiek emlékeit, a diákok munkáját, valamint a szakemberek tudását is egybefogja.
Egyre nagyobb gondot jelent az aszály szilágysági Varsolcon is. Bár a községben egyelőre nincs vízkorlátozás, a zöldségtermesztésből, faiskolákból és szőlőművelésből élő helyi gazdák attól tartanak, hogy bevételeik a termelés költségeit sem fedezik.
Két keréken is felfedezhetővé válik Kalotaszeg újabb festői vidéke: Kispetri és Sztána hangulatos faluképe, a Kós Károly által tervezett Varjúvár is útba ejthető azon a több mint négy kilométeres útvonalon, amelyet Váralmás községben alakítottak ki.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Hétfőn kezdi meg a munkáját az észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu között, Szilágy megyei szakaszának – ami az első szakasz lesz, amelyet idén átadnak.
Bezárja a Zsibón működő üzemét az amerikai autóipari biztonsági rendszereket fejlesztő és gyártó Joyson Safety Systems – írja a Profit.ro a Szilágy megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
Elkészült az észak-erdélyi autópálya (A3) egyik Szilágy megyei szakasza, azonban az országos közútkezelő társaság késlekedik az átvételével.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Még a nyáron átadhatják az észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti, 12 kilométeres szakaszát Szilágy megyében – közölte a közlekedési tárca illetékese.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
Hamarosan elkészül az észak-erdélyi autópálya egyik Szilágy megyei, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakasza.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
„Jó hírekről” számolt be pénteken Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) elnöke észak-erdélyi autópálya épülő szakaszaival kapcsolatban.
Az épített felelős kezelését nevezte prioritásnak Demeter András kulturális miniszter, miután pénteken ellátogatott Szilágycsehbe, ahol a hónap eljén összemlott a református templom tornya. Kiderült, temetőre bukkanhattak a ledőlt templomtorony alatt.