Fergeteges hangulat, tisztességteljes megemlékezés, őszinte egymásra hangolódás – leginkább így jellemezhető a 2025. november 9-én, Székelyszenterzsébeten megrendezett Kóré Géza-emléknap – a székelyföldi cigány tánccsoportok találkozója.
Vasárnap, 2025 november 9-én, a Hargita megyei Székelyszenterzsébet ismét a cigány kultúra középpontjába kerül.
„Örömteli közösség, elmélyült hit, épülő egyházmegye” – akár ez is lehetne a mottója az idei, immár harmadik alkalommal megszervezett Hitvalló Napnak, amely az Erdélyi Református Egyházkerület egyik kiemelkedő egyházmegyei rendezvényévé nőtte ki magát.
A Kézdivásárhely melletti Csiszár Fürdő neve mára újra ismerősen cseng mindazok számára, akik a természetes gyógyulás hívei, azok számára, akik a hagyományos fürdőkultúra szerelmesei.
Legendák földjének nevezték, ahol a hiedelmek és mesék egybefonódnak. A határban szkítáknak tulajdonított halomsírok vannak, a rendezett portákon állatokat tartanak és szalmakalapot készítenek. Az Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödön jártunk.
A parajdi sóbányát sújtó katasztrófa súlyos csapást mérhet a helyi gazdaságra és a székelyföldi jelkép köré szerveződött turizmusra – írja a parajdi sóbánya kapcsán a bukaresti Adevărul online-portál.
Több helyszínen még áll a munkatelep Szovátán, de ezek nagy része a nyári idény kezdetéig befejeződik – tudtuk meg Fülöp László Zsolt polgármestertől.
Néhány nap múlva kezdetét veszi Románia idei legnagyobb sporteseménye, a divízió 1/A jégkorong-világbajnokság, amelynek április 27. és május 3. között a sepsiszentgyörgyi Sepsi Aréna ad otthont.
Vass Imrét, Makfalva község vezetőjét nem csak a volt prefektus, Ciprian Dobre üldözte a székely zászló miatt, hanem utódja, a szintén Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben kinevezett Ovidiu Butuc prefektus is.
A komolyzenétől a popig mindenki hoz magával valamilyen zenei irányzatot a frissen megalakult Néked együttesben. A hat fiatal zenészből álló gyergyószentmiklósi formáció év végéig szeretné megjelenteni első lemezét.
Réti Zsófia az egyetlen női polgármester Hargita megyében. Négy évvel ezelőtt fiatalok biztatására indult el függetlenként a helyhatósági választásokon, és új irányt szabott Csíkszentgyögy község boldogulásában.