Hirdetés

Sok munkával és némi aggodalommal várják a turistaidényt Szovátán

Szovátán

A vendégváró Szovátán az utolsó simításokat végzik a nyári turisztaszezon indulása előtt

Fotó: Haáz Vince

Több helyszínen még áll a munkatelep Szovátán, de ezek nagy része a nyári idény kezdetéig befejeződik – tudtuk meg Fülöp László Zsolt polgármestertől. A székelyföldi turistaváros elöljárója arról is beszélt az Erdélyi Naplónak, hogy a vakációs jegyek megnyirbálása miatt némi aggodalommal tekintenek az idei szezonra Szovátán.

Simon Virág

2025. május 23., 11:432025. május 23., 11:43

2025. május 23., 12:002025. május 23., 12:00

– Aszfaltoznak, kórházat bővítenek, tanuszodát építenek május végén is Szovátán. Mit kell tudni ezekről a munkálatokról? Befejeződnek-e az iskolások nyári vakációjáig, amikor tömegek érkeznek a fürdőtelepülésre?

– Évek óta odafigyelünk arra, hogy a fürdőtelep fejlesztése, szépítése mellett a város is folyamatosan fejlődjön, ezért több tíz pályázat megvalósításával foglalkozunk egyidőben. Az egyik legnagyobb munkálat, aminek már a vége fele tartunk, az a város 27 utcájának a leaszfaltozása. Teljesen megújultak, megújulnak a Rigó, Juhod, Sebesd, Nicolae Bălcescu, Farkas, December 22., Patak, Hóvirág, Csillag, Kerekdomb, Tó, Fűrészdomb, Restádalja, Sómező, Géra, Fenyő, Nyárfa, Mező, Égerfa, Nap, József Attila, Árvácska, Holló, Arató, Festékes, Kicsiállomás utcák, valamint a Rózsák útja.

Hirdetés
Idézet
A beruházás értéke valamivel több, mint húsz millió lej: ezzel a munkálattal a város utcáinak 95 százalékán lesz aszfaltút.

Bár május végén még vannak munkálatok miatt lezárt utcák, útszakaszok, ezeket júniusra befejezzük júniusra.

Szovátán Galéria

Az ország legkedveltebb fürdővárosa lett idén Szováta

Fotó: Halmágyi Zsolt

A nyári szezon kezdetéig befejeződnek a munkálatok a városi kórház járóbeteg-rendelőjénél is, ami – az utcafelújításhoz hasonlóan –, a nemzeti helyreállítási terv keretében (PNRR) elnyert pályázati pénzből valósul meg. Bővítik az épületet és új orvosi eszközökkel, felszerelésekkel látják el a rendelőket. A pályázat részeként megvásárolt röntgengépet már beüzemelték, a továbbiakban egy performáns echógráfkészülékkel is bővül az egészségügyi intézmény, de több szakrendelőt is modern orvosi eszközökkel szerelnek fel.

A vége felé közlekedik a tanuszoda építése is, ami a Kicsiállomás utcában hatsávos, 120 férőhelyes lelátóval, öltözővel, zuhanyzóval fog működni. A tervek szerint az épületet napelemekkel és hőszivattyúkkal látjuk el, hogy a működtetéséhez szükséges energiamennyiség több mint felét megújuló erőforrásokból nyerjük ki, csökkentve ezzel a költségeket. Itt a helyi és a környező települések gyermekei tanulhatnak úszni, de a beruházás nemcsak a szovátaiaknak készül: ha sikerül beüzemelni, a turisták is használhatják majd.

Szovátán Galéria

Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere: több tíz pályázat zajlik egyidőben a városban

Fotó: Haáz Vince

– A városháza környékén, és a fürdőtelepen levő Doina moziban is munkálatok zajlanak. Ezekről mit lehet tudni?

– A szovátai városháza mellé impozáns főteret alakítunk ki. Az évek során megvásárolt kéthektáros területen sétányokat és közösségi rendezvényekre alkalmas teret, továbbá parkolókat is létesítünk. Épül egy többrendeltetésű kulturális központ is, a volt iskolai műhelyt 13 millió lejből alakítjuk, bővítjük ki emeletes épületté. A városnak szüksége volt egy ötszáz férőhelyes teremre, ahol nagyobb lélegzetű kulturális rendezvényeket, színházi előadásokat lehessen megtartani, de akár bérbe is adható. Úgy terveztettük, hogy étellift, és minden más legyen benne, ami egy nagyobb rendezvény megszervezéséhez szükséges. Ha jól ki tudjuk használni, bérbe tudjuk adni, akkor a működtetési költségeket fedezni lehet a bevételekből. Ez a munkálat is kész lesz a nyár elejére.

Idézet
Ami a fürdőtelepen levő Doina mozit illeti – ahol az 1990-es évekig volt filmvetítés –, itt a munkálatok nem fejeződnek be.

Télen is dolgozott a kivitelező, teljesen megújult már az épület tetőzete, már nincsenek nagy zajjal járó munkálatok. A környéken kisebb kapacitású villák üzemelnek, tavaly is dolgoztak az épületen, de nem kaptunk panaszt a zajra. Az épület megtartja a rendeltetését, a 120 férőhelyes teremben vetítések lesznek, de használni lehet majd előadásokra, konferenciákra is.

Szovátán Galéria

A Medve-tó körüli sétány

Fotó: Haáz Vince

Bobpálya épül Szovátán

– Szó volt arról is, hogy bobpályát építettnek Szovátán, hogy ne csak nyáron, de ősszel, télen és tavasszal is aktív kikapcsolódást is biztosítsanak a turistáknak.

– A területet a város megvásárolta, a megvalósíthatósági tanulmány is elkészült. Nem tettünk le erről a tervünkről, csak vártunk vele. Az elmúlt másfél év tele volt választásokkal és jókora bizonytalansággal. A bobpályát saját költségvetésből akarjuk megvalósítani, de közben biztosítani kell a pályázatokhoz szükséges önrészt is. Ami csak a kórházbővítés esetében öt millió lej, de máshol is, igaz, kisebb arányban, de van önrész. A bobpályát meg fogjuk építeni, csak várjuk a megfelelő körülményeket, és időt.

– Több év kihagyás után május elején szervezték meg a városnapokat, de május végén borfesztivál is lesz. Mire számítanak azok, akik nyáron Szovátára látogatnak.

– Több év kihagyás után, a városlakók kérésének eleget téve szerveztük meg a városnapokat, ami nagyon jól sikerült.

Idézet
Május 30. és június elseje között szervezzük meg a második borfesztivált, itt is érdekes és szórakoztató műsorokkal várjuk a vendégeket, de természetesen a helybélieket is.

Ősszel megszervezzük majd a nagy sikernek örvendő Spartan sportversenyt, de a tökfesztivált is. Egész nyáron kis előadások, fellépések lesznek az amfiteátrumban, hogy a fürdőzés után a turisták délután, este is ki tudjanak kapcsolódni.

Szovátán Galéria

Ki ne ismerné fel ezt a helyszínt?

Fotó: Haáz Vince

Idén tavasszal már másodszor ültettük be virágokkal a fürdőtelepet és nemcsak, hiszen az első körben kiültetett virágaink lefagytak. Az oszlopokra és a közintézmények ablakaiba kihelyezett virágokat több napig visszaszállítottuk a kertészethez, hogy megmaradjanak. Szép és gondozott a fürdőtelep, a munkálatoknak is köszönhetően egy felújított várossal várjuk a turistákat.

Elkerülnék a város túlzsúfoltságát

– Mennyire fogja érinteni Szovátát és a turistaforgalmat a visszavágott üdülőjegyek miatti megtorpanás.

– Tavaly elértük és meghaladtuk a 2019-es vendégforgalmat, ami évi hatszázezer vendégéjszaka felett van, hivatalosan volt ekkora a forgalom. Ennél sokkal több turistát nem tudunk ellátni olyan módon, hogy mindenki elégedett legyen. Kell a fejlődés ezen a téren is, de csak ütemezve, mert a kapacitásunk véges. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy Szovátán is a vendéglátósok folyamatosan személyzethiánnyal küszködnek. Kell a vendég, kell az arany középút, hogy olyan árat kínáljanak a vendéglátók, amely nekik is megéri és a vendég is meg tudja fizetni. De

Idézet
arra is oda kell figyeljünk, hogy ne váljon annyira zsúfolttá a város, a fürdőtelep, hogy élvezhetetlen legyen a pihenés, a kikapcsolódás, a fürdőzés.

Idén némi aggodalommal figyeljük a vakációs jegyek megcsorbítását, hiszen ez a belföldi turizmusban egy nagyon nagyon jó kezdeményezés volt. Kíváncsiak várjuk, hogy idén hány belföldi turistánk lesz. A település népszerűsítéséhez hozzájárul az is, hogy idén Szováta első díjat nyert a gyógyfürdők kategóriában a rangos turisztikai megmérettetésen, az Év úti céljai versenyen. Mindent megteszünk, hogy a belföldi turisztikai kínálatban Szováta elől járjon, hogy az, aki belföldön szeretne nyaralni, az hozzánk jöjjön.

Szovátán Galéria

Sorukra váró fürdőzők

Fotó: Haáz Vince

Hamarosan lehet fürdeni is
Szováta Európa legnagyobb helitermikus taváról híres. A Medve-tó általában június harmadik hétvégéjén, június 20. körül nyitja meg kapuit a fürdőzők előtt. A tó megnyitása függ a víz hőmérsékletének alakulásától, amit jelentősen befolyásolnak a napos időszakok, de az esetleges esőzések is. Általában a Medve-tó szomszédságában levő kisebb Mogyorósi-tó már június elején megnyit, de ezt is jelentősen befolyásolja az időjárás. A fürdőtelepen a Fekete-tó szomszédságában több éve kialakítottak egy melegített medencés strandot is, ez általában június elején nyit. Nyáron használni lehet fürdőzésre a sós vizű medence mellett, de a Fekete-tavat is.
A legújabb szovátai hírekről és rendezvényekről rendszeresen hírt adnak a turisztikai információs központ honlapján, de a város közösségi honlapjára is érdemes benézni. Le lehet tölteni a Visit Sovata telefonos applikációt, és a városháza honlapját is érdemes böngészni.

Szovátán Galéria

Minden épület beilleszkedik a szovátai hagyoményis építészetbe

Fotó: Szovátai polgármesteri hivatal

Szovátán Galéria

Hamarosan befejeződnek az aszfaltozási munkálatok

Fotó: Szovátai polgármesteri hivatal

Szovátán Galéria

Egész nyáron kulturális műsorokkal várják a turistákat

Fotó: Szovátai polgármesteri hivatal

korábban írtuk

Csúcsra járatták a fürdőturizmust Szovátán – Máris nyögik az elszabadult energiaárakat a nagy szállodák
Csúcsra járatták a fürdőturizmust Szovátán – Máris nyögik az elszabadult energiaárakat a nagy szállodák

RIPORT – Négycsillagos szállodák, új panziók és eredeti szépségükben felújított monarchiabeli villák uralják a szovátai fürdőtelep arculatát, amely sok más hazai üdülőteleptől eltérően él és virul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Tanítónőportré: a kút lett a tábla, a játékból pedig hivatás

Már kisgyermekként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni. Azóta harminchét év telt el, Komjátszegi Fábián Réka kezei közül pedig tanítványok százai kerültek ki. Ő ma is ugyanazzal a lelkesedéssel lép be az osztályterembe, mint pályája kezdetén.

Tanítónőportré: a kút lett a tábla, a játékból pedig hivatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Cápák, repülőgéproncsok és búvárélmények a Vörös-tengertől Erdélyig – Búvároktató a „víz alatti moziról”

Egy elsüllyesztett repülőgép belsejében úszni vagy cápákat figyelni a Vörös-tenger mélyén sokak számára életre szóló élmény. Szabó Kolos brassói búvároktatóval a búvárkodás veszélyeiről, vonzerejéről és az erdélyi lehetőségekről beszélgettünk.

Cápák, repülőgéproncsok és búvárélmények a Vörös-tengertől Erdélyig – Búvároktató a „víz alatti moziról”
2026. június 27., szombat

Korzika megosztja Franciaországot: autonómia vagy egységes nemzetállam?

A francia Nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a Korzika autonómiájáról szóló alkotmánymódosítást, amely élénk politikai vitát váltott ki Franciaországban és az Európai Parlamentben is.

Korzika megosztja Franciaországot: autonómia vagy egységes nemzetállam?
2026. június 23., kedd

Rövid enyhülés után újra erősödik a hőség

A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.

Rövid enyhülés után újra erősödik a hőség
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Elbuktak Nicușor Dan proxyjai, és az RMDSZ jól tette, hogy hozzájárult ehhez

Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.

Elbuktak Nicușor Dan proxyjai, és az RMDSZ jól tette, hogy hozzájárult ehhez
2026. június 15., hétfő

Terroristagyanús futballvilág?

Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.

Terroristagyanús futballvilág?
Terroristagyanús futballvilág?
2026. június 15., hétfő

Terroristagyanús futballvilág?

2026. június 13., szombat

Svájc: Chaplin világába csöppentünk a Riviérán

Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.

Svájc: Chaplin világába csöppentünk a Riviérán
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!
2026. június 11., csütörtök

Brüsszeli tanácskozás az iszlamizmus kihívásáról: az európai muszlimok is áldozatokká válnak

Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.

Brüsszeli tanácskozás az iszlamizmus kihívásáról: az európai muszlimok is áldozatokká válnak
2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
Hirdetés