A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
Miközben Traian Băsescu volt államfő reálisnak tartja, hogy Irán beváltja fenyegetését, és megtámadja Romániát az amerikai katonai eszközök befogadása miatt, szakértők óvatosságra intenek a kérdésben.
Ismét Románia területén értek földet egy feltehetően az oroz hadsereg által ukrajnai célpontok támadására használt katonai drón darabjai.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Románia 2026-ban csak a kamatokra 60 milliárd lejt – az önkormányzatok ötéves beruházási programjának teljes értékével egyenértékű összeget.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai pénteken dél körül a román határvonal közvetlen közelében. A légvédelmi rendszereket készültségbe helyezték – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy néhány hónapon belül elindul az új digitális egészségügyi platform.
Bukarestbe érkezett csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy stratégiai partnerségről szóló megállapodást írjon alá Nicușor Dan román államfővel.
A romániai polgárok azt szeretnék, ha a kormány kiegyensúlyozottan viszonyulna az Európai Unióhoz és az Egyesült Államokhoz – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Az egyre bizonytalanabb nemzetközi helyzet befolyásolja a román állampolgárok külföldi munkavállalási szándékát: csak 6,3%-uknak van erre vonatkozó terve 2026-ra.
Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülésén azt az amerikai kérést, hogy az Irán elleni hadműveletek támogatására amerikai katonai gépeket és csapatokat telepítsenek a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra.
Életét vesztette kedden egy vadászpilóta a borceai légitámaszponton – közölte a bukaresti védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a pilóta egy víztartályban lelte halálát.
Egy friss felmérés eredményei szerint a fiatal román állampolgárok több mint 90%-a úgy véli, hogy karrierjük előrehaladásához a mesterséges intelligenciára (AI) vonatkozó ismeretekre van szükségük.
Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy repülőgépeket vezényeljen a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszpontra egy, a Közel-Keleten történő esetleges beavatkozásokhoz.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök március 12-én, csütörtökön hivatalos látogatásra érkezik Romániába, amelynek során Nicușor Dan államfővel találkozik – erősítették meg hivatalos források a Hotnews.ro portálnak.