Csalás gyanújával három Konstanca és Galac megyei fiatalembert vettek őrizetbe a Fehér megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai, ezt megelőzően házkutatást tartottak az elkövetők lakásán Konstanca megyében. A Fehér megye területén is garázdálkodó bűntársu
Reggelizni ment egy nagyváradi vendéglőbe az a helyi illetőségű fiatalember, aki egy óvatlan pillanatban 20 ezer lejt lopott el a vendéglátóipari egység irodájából, a rendőrség szerdán délelőtt őrizetbe vette.
Előzetes letartóztatásba került az az aradi férfi, aki ittasan ült a gépkocsija volánjához, a rendőri ellenőrzés alól pedig megpróbálta kivonni magát, így autós üldözés után tudták csak elfogni.
Elfogadta a szenátus hétfői ülésén a kábítószerek vagy más pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló törvénytervezetet.
Cáfolta pénteken a Román Rendőrség, hogy nincs elegendő pénz üzemanyagra, ezért hamarosan eltűnnek az utcákról a rendőrautók. Eközben az elmúlt héten 12 esetben töröltetett a bukaresti médiahatóság illegális tartalmakat a TikTokról és a Facebookról.
Őrizetbe vettek péntek reggel egy 45 éves férfit az aradi rendőrök, mert az éjszaka két ízben is ittas vezetésen érték tetten.
Egy nap alatt 115 ezer lejre bírságoltak meg gyorshajtókat a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai. A Speedmarathon nevű európai rendőrségi akció egész héten folytatódik.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves ellenőrzési terve alapján 2025. április 7. és április 13. között Magyarországon és Romániában is fokozott ellenőrzést tartanak.
Szexuális zaklatás vádjával vettek őrizetbe a nagyszalontai rendőrök egy 57 éves cséffai illetőségű sofőrt. A bűnvádi eljárást felügyelő nagyszalontai ügyész azt kérte hétfőn a bíróságtól, hogy az elkövető ellen 60 napos felügyeletet rendeljen el.
Életét vesztette egy nő Krassó-Szörény megyében, miután egy lopott autóval a rendőrség elől menekülve frontálisan ütközött egy kamionnal.
A kolozsvári rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki két, 19 éves fiatalembert bántalmazott a hétfői kolozsvári futballderbi után. A 38 éves férfi egy üveget dobott a két fiatal felé, és egyiküket megsebesítette az arcán – írja a Cluj24.ro helyi portál.
Őrizetbe vettek a hatóságok egy 42 éves temesvári férfit, miután meztelenre vetkőzött a rendőrök előtt.
A román rendőrség szombati tájékoztatása szerint március 21. és április 3. között összesen 162 helyszínen tartottak házkutatást a hatóságok gazdasági bűncselekménnyel kapcsolatos ügyekben, és 54 825 166 lej értékben foglaltak le javakat.
A belügyminisztérium pénteken figyelmeztetett, hogy a TikTok-on rendőrök vagy rendvédelmi szervek hivatalos fiókjait imitáló hamis fiókok egész hálózata működik, amelyeket kifejezetten a felhasználók megtévesztésére és a hatóságok lejáratására terveztek.
Valóságos arzenált találtak a nyomozók Horațiu Potra zsoldosvezér és cimborái lakásán: nagy kaliberű és hatótávolságú lőfegyvereket, köztük géppuskát és gránátvetőt foglaltak le.
Biztonsági intézkedéseket rendeltek el kedden három bukaresti közintézménynél, miután rózsaszínes-fehér színű anyagot tartalmazó borítékot kaptak – közölte a fővárosi rendőrség.
Megyeszerte razziát tartott a hétvégén a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság. A mintegy hetvenezer lejes bírság zömét gépkocsivezetők fizették, Háromszéken is sok a szabálytalankodó sofőr.