
A brassói csalótól lefoglalt mobiltelefon,a mivel átverte a háromszéki cég alkalmazottait
Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől. A rendőrség elővigyázatosságra int a telefonos csalókkal szemben.
2025. július 12., 11:362025. július 12., 11:36
A nyomozás során a csalás ügyében beszerzett bizonyítékok szerint idén májusban a férfi telefonon felvette a kapcsolatot két sepsiszentgyörgyi kereskedelmi egység alkalmazottjával, és magát az adott cégek „kifizetési osztályáról” származó kollégának kiadva arról tájékoztatta őket, hogy változások történtek a bevételekből származó pénzek befizetésének módjában. Hogy története hihetőbb legyen, a gyanúsított kizárólag munkahelyi célokra használt vonalakon hívta az alkalmazottakat.
Arra hivatkozva, hogy a készpénzszállítással foglalkozó céggel kötött szerződéseket felbontották,
A szentgyörgyi rendőrkapitányság bűnügyi nyomozó irodájának rendőrei által végzett vizsgálatok keretében 2025. július 10-én házkutatási parancsot hajtottak végre a gyanúsított brassói lakhelyén, amely során több olyan tárgyat is felfedeztek és lefoglaltak, amelyek összefüggésbe hozhatók a bűncselekmények elkövetésével. A gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették, és 2025. július 11-én a férfit előzetes letartóztatásba helyezés indítványozásával a bíróság elé állították, a szabadságjogokat és alapjogokat felügyelő bíró pedig elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.
A brassói házkutatás során elfoglalt személyi számítógép
Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
A Kovászna megye Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye a „bankautomatás befizetés” módszerrel elkövetett telefonos csalások megelőzésére hívja fel a figyelmet.
Mindig ellenőrizze a hívó fél személyazonosságát!
Ha valaki úgy mutatkozik be, mint a „központi irodából” vagy „a cégtől” hívó kolléga, ne hozzon döntést addig, amíg felettesein vagy hivatalos kommunikációs csatornákon keresztül meg nem erősíti az információt.
Ne fogadjon el telefonon adott utasításokat pénzügyi eljárásokra vonatkozóan!
Egyetlen komoly cég sem változtatja meg a pénzek befizetésének módját telefonon. Minden ilyen változást írásban, hivatalosan, és a vezetőség által megerősítve közölnek.
Legyen éber a sürgető vagy szokatlan kérésekkel szemben!
A csalók a sürgetés érzetére építenek, hogy gondolkodás nélkül cselekedjen. Álljon meg, vegyen egy mély levegőt, és kérjen további tisztázást.
Ne adjon ki információkat a bevételekről vagy bankszámlákról!
Ezeket az adatokat védeni kell, és kizárólag hivatalos keretek között, arra felhatalmazott személyekkel szabad megvitatni.
Azonnal tájékoztassa a vezetőséget gyanús hívás esetén!
Minden kísérletet, amely a pénztári eljárások módosítására irányul, haladéktalanul jelenteni kell.
Gyanú esetén azonnal hívja a rendőrséget a 112-es számon!
Akkor is, ha még nem utalt pénzt, a kísérlet bejelentése hozzájárulhat az elkövető elfogásához.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
szóljon hozzá!