Végre „szárnyalni” kezd az alaposan felújított-kibővített, ám az elmúlt időszakban hetente csupán egyetlen menetrend szerinti járatot működtető marosvásárhelyi nemzetközi reptér.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint vélhetően már idén nyáron használatba vehető lesz a súlyos égési sérülteket kezelő marosvásárhelyi és temesvári központ.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Feleségként biztosították a hátteret, ápolóként segítettek, fegyvert ragadva csatlakoztak a harcokhoz. Az 1848–49-es szabadságharc asszonyait a korabeli lapokból, a visszaemlékezésekből ismerhetjük. A Teleki Tékában kiállítással tisztelegnek előttük.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
A marosvásárhelyi családok immár két évtizede vehetnek részt strukturált ének-mondóka mozgásos programon, ahol a foglalkozás fókuszában a gyermek fejlődésének mérföldkövei állnak, valamint a nevelési modell biztosítása.
Elkezdődik az erdélyi szecessziós építészet kiemelkedő példájának tartott marosvásárhelyi közigazgatási palota külső felújítása. A Maros megyei önkormányzat aláírta a kivitelezési szerződést a közbeszerzést elnyerő céggel – közölték.
Új lakókkal bővül a Marosvásárhelyi Állatkert állatállománya: nőstény puma, négy guanakó és három kubai amazon érkezett a Szegedi Vadasparkból. A látogatók hamarosan találkozhatnak az új állatokkal.
Sportolói családba született, a menedzsment világából tért vissza a sporthoz, az uszodába, negyvenévesen újra iskolapadba ült, és ma ő az első okleveles szinkronúszóedző Romániában.
A székely szabadság napja idén is törvényesen szervezhető meg – jelentette be szerdán a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
A marosvásárhelyi és craiovai megyei sürgősségi klinikai kórház az országos hirtelen szívhalál megelőző program új központja lett. A bővítés növeli az intervenciós kapacitást, csökkenti az áthelyezéseket, és életet menthet a magas kockázatú betegeknél.
Egymásnak ellentmondó hatósági nyilatkozatok überelik az évek óta fékező bürokráciát és a sorozatosan be nem igazolódó politikusi reményeket a marosvásárhelyi terelőút ügyében. Amelynek kálváriája 2014 óta húzódik.
Jótékonysági estnek ad otthont március elsején a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a bevételt két, súlyos lakhatási gondokkal küzdő Maros megyei család megsegítésére fordítják.
Felhívással fordult szerdán a marosvásárhelyi magyarsághoz a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), arra kérve a közösség tagjait, hogy vegyenek részt a március 10-i, székely szabadság napi megemlékezésen és felvonuláson.
Óriási összegeket költenek egyes romániai önkormányzatok a magán biztonsági szolgálatokra – a listát Konstanca és Arad vezeti, de vannak más erdélyi nagyvárosok is, amelyek tetemes összegeket utalnak át az őrző-védőknek a városkasszákból.
Világszerte akár 6000 munkahelyet szüntethet meg a következő két évben a Heineken a sör iránti kereslet csökkenése miatt.
Demeter András kulturális miniszter kedden bejelentette: visszavonják azt a minisztériumi kezdeményezést, amely a közszolgálati színházakban és koncertintézményekben napi munkaidő-jelentések bevezetését írta volna elő.
Két évtized elteltével újra színházi fesztivált szerveznek Marosvásárhelyen – jelentette be kedden Facebook-oldalán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.