Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Egybehangzó brüsszeli értesülések szerint az Európai Parlament Jogi Bizottsága (JURI) 17 támogató szavazattal, egy tartózkodás mellett jóváhagyta a Diana Iovanovici Șoșoacă mentelmi jogának megvonására vonatkozó javaslatot.
Az Európai Parlament plenáris ülése jóváhagyta kedden azokat a védzáradékokat, amelyek az uniós mezőgazdaság védelmét szolgálják az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás liberalizációs hatásaival szemben – közölte a testület.
Elutasította az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön. A javaslatot 165 képviselő támogatta, 390-en ellene szavaztak, 10-en tartózkodtak.
Megszavazta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén azt a határozatot, amelyben egy „katonai schengeni övezet” létrehozását javasolják egy esetleges orosz agresszióval szemben.
Túlélte a csütörtökön az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben szavazásra bocsátott két bizalmatlansági indítványt, miután a Patrióták Európáért frakció és a szélsőbal kísérletei elbuktak.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének keddi munkanapján tartott szavazásán elutasította a Dobrev Klára (DK) és Magyar Péter (TP) magyar, valamint Ilaria Salis olasz EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztése iránti kérelmet.
Diana Șoșoacă európai parlamenti képviselő mentelmi jogának megvonását kéri a legfőbb ügyészség az Európai Parlamenttől. A vádhatóság több bűncselekmény, köztük legionárius eszmék terjesztésének gyanúja miatt indít büntetőeljárást a politikus ellen.
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF
Informális keretek között találkozott szerda este Nicușor Dan megválasztott államfő Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Az Európai Parlament elnöke a Temesvár az Európai Értékekért Díj idei kitüntetettje. Roberta Metsola a május 22-i ünnepségen veheti át az elismerést.
Három volt, illetve jelenlegi román európai parlamenti (EP) képviselő neve is fölmerült az uniós törvényhozást érintő legújabb korrupciós ügyben.
Több házkutatást hajtottak végre Belgiumban és Portugáliában egy, az Európai Parlamentet érintő újabb korrupciós ügyben, amelyben a gyanú szerint a Huawei kínai távközlési vállalat próbált befolyást szerezni az uniós döntéshozatalban.