Az Európai Unió keleti határának az elkövetkező években erősebbé kell válnia a katonai és gazdasági biztonság megerősítésének kombinációjával, mert az egyik a másik nélkül nem működik – jelentette ki kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.
A szenátus hétfőn elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szigorúan megtiltja a dohányzást és bármilyen nikotintartalmú termék használatát a 18 éven aluliak számára.
Tüntetést szervez kedden a fogyatékossággal élők ügyeivel foglalkozó országos tanács (CNDR) a bukaresti Győzelem téren a fogyatékossággal élők juttatásának alacsony szintje és az adóztatásukat érintő legutóbbi változások miatt.
Több százezer eurót találtak a korrupcióellenes ügyészek a Román Közúti Hatóság (ARR) vezetője, Cristian Anton bukaresti és temesvári lakásán tartott keddi házkutatáskor.
Nem helyes, hogy az állam tartozzon egyes társadalmi csoportoknak, ugyanakkor egyensúlyt kell találni a költségvetési források és a kifizetési kötelezettségek között – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Nicușor Dan államfő.
A jelenlegi helyzetben Romániának nem politikai válságra, hanem stabilitásra van szüksége – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az amerikai csapatok és logisztikai eszközök jelenléte nem jelent kockázatot Romániában, mivel az amerikai repülőgépek nem vesznek részt Irán elleni katonai műveletekben – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter
A legfelsőbb bíróság beperelte a bukaresti kormányt a bíráknak és ügyészeknek korábbi pereskedések során megítélt mintegy 2 milliárd lejnyi bértartozások kifizetését követelve – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Összesen mintegy 2,5 millió euró névértékű hamis bankjegyet foglaltak le a román és a bolgár hatóságok a Suceava megyei ,,pénzgyár” ügyében indított nyomozás keretében – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu belügyminiszter.
Mintegy 114 ezer gyógykezelési jegyet biztosít a kormány a nyugdíjasoknak 2026-ban az Országos Nyugdíjpénztáron keresztül – derül ki a munkaügyi minisztérium közvitára bocsátott tervezetéből.
Az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentésével próbálja mérsékelni a drágulás hatásait a kormány, első körben a dízel esetében – jelentette be hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök.
A benzin és a gázolaj áfájának általános csökkentése helyett egy célzott, ideiglenes, és csak bizonyos árszintek átlépésekor alkalmazott intézkedés jelenthet fenntartható megoldást az üzemanyagok drágulására.
Az üzemanyagár-emelkedések hatását mérsékelni hivatott újabb intézkedésekről tárgyaltak hétfői ülésükön a koalíciós pártok vezetői.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kitart Ilie Bolojan miniszterelnök mellett, és nem merül fel a leváltásának lehetősége – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
Megkezdődött a Hargita megyét átszelő autópálya Sóvárad és Pipirig közötti szakaszának tervezése.
Több lépcsőben mérsékelheti a jövedéki adót a bukaresti kormány az üzemanyagárak emelkedésének hatására. Sajtóértesülések szerint a csökkentés mértéke nem egyszeri döntés lesz, hanem a kőolaj világpiaci árának és a referenciaárak alakulásához igazodik.
Erdélyben és a Bánságban találhatók az ország legbiztonságosabb városai, de maga Románia is a biztonságosabb városok közé tartozik – derül ki a Numbeo online platform összehasonlító felméréséből.
Tavaly több mint 1500, veszélyben levő állatot mentettek meg a belügyminisztérium munkatársai – vont mérleget vasárnap Cătălin Predoiu belügyminiszter.