
Kormány nélkül. A parlamentben elkezdődik a nyári szünet, így a jelek szerint ügyvivő kabinet marad még egy ideig az ország élén
Fotó: Kozán István
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
2026. június 30., 08:312026. június 30., 08:31
A jelek szerint maguk a pártok is erre a forgatókönyvre készülnek.
A parlamenti szünet előtti utolsó frakcióüléseken a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői közölték a képviselőkkel, hogy egyelőre nincsenek jelek arra, hogy a kormányalakítási tárgyalások újraindulnának – közölte a HotNews saját értesülések alapján.
Bár a parlamenti ülésszak kedden véget ér, egyes képviselők attól tartva, hogy a szünetben mégiscsak bizalmi szavazást tartanak egy új kormányról, nem merik még lefoglalni a nyaralásukat.
Mások, akik már megvették a repülőjegyüket, beletörődve azt mondják: „Szeptemberben találkozunk.”
Így két lehetőség marad:
A PSD frakcióülésén Marian Neacșu közölte a képviselőkkel, hogy rövid távon nem látszik megoldás, de készüljenek fel arra, hogy a szünet után visszatérjenek a munkába.

Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
A PSD-ben tehát őszre várják a tárgyalások újrakezdését. Ezért sokan a nyaralásra készülnek, bár néhányan tisztában vannak azzal, hogy esetleg kénytelenek lesznek visszatérni a nyaralásból, hogy az európai uniós helyreállítási terv gyakorlatba ültetéséhez szükséges módosításokról szavazzanak.
A frakció utolsó, a szünet előtti belső ülésén Gabriel Andronache közölte a képviselőkkel, hogy nincs jele annak, hogy a politikai patthelyzet feloldódhat, ezért ők is őszre várják a megoldást.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusainak többsége is úgy véli, hogy ős előtt nem lesz új kormány.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn arról beszélt: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A szövetségi elnök hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta,
„Ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak” – tette hozzá.
Kelemen Hunor szerint sem a PSD, sem a PNL által támogatott kormányalakítási forgatókönyv nem vezethet parlamenti többséghez az AUR szavazatai nélkül, az RMDSZ azonban nem hajlandó legitimálni az AUR-t.

A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
A szövetségi elnök úgy véli, ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
„Ezt a lehetőséget kellene megvizsgálni, mielőtt más forgatókönyveket vennének számításba” – jelentette ki.
Azt is hangsúlyozta, hogy
hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat.
„Hacsak nincs valakinek egy varázspálcája, amellyel még ma vagy holnap megoldja a helyzetet – márpedig nem úgy látom, hogy lenne –, a kormányról való szavazás nélkül zárul le holnap a parlamenti ülésszak” – közölte.
konfliktusra hivatkozva kilépett, majd az az AUR támogatásával május 5-én bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató PSD elnöksége múlt héten úgy döntött, hogy vállalja, hogy kisebbségi kormányt alkotva egyedül kormányozzon,
A PNL, az USR és az RMDSZ viszont Siegfried Mureșan PNL-es európai parlamenti képviselő személyében saját kormányfőjelöltet állított, és ragaszkodik a rotációs kormányzáshoz oly módon, hohy jövő áprilisig a hárompárti tömb irányítsa az országot kisebbségi kormányként a PSD támogatásával, majd áprilistól a PSD kormányozzon a PNL, az USR és az RMDSZ támogatásával.
A PSD ebben nem akar belemenni, mivel nem hajlandó olyan kormányt megszavazni, amelynek nem tagja.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
szóljon hozzá!