Hajlandó lenne lemondani Victor Ponta miniszterelnök, aki ellen bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály, de csak akkor, ha Klaus Johannis államfő vállalja, hogy a jelenlegi kormánykoalícióból kér fel valakit kormányalakításra.
Elvetette szerdán az alkotmánybíróság a PNL beadványát, amelyben a DNA által Victor Ponta ellen összeférhetetlenség gyanúja miatt indítani kívánt bűnvádi eljárás elvetéséről szóló június 9-i képviselőházi szavazás alkotmányellenessé nyilvánítását kérte.
A Bukarestben török állami támogatással felépíteni kívánt mecsetről a két állam közötti megállapodás rendelkezik, a megállapodás előtti tárgyalásokon pedig Traian Băsescu korábbi államfő is részt vett Victor Ponta szerint.
„Árulásnak” tartaná Victor Ponta miniszterelnök, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) éléről történő ideiglenes visszalépés mellett a kormányfői tisztségről is lemondana.
Zárolta a DNA Victor Ponta vagyonát, és hivatalosan is meggyanúsította a kormányfőt okirat-hamisítással, illetve adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel. A miniszterelnök ügyének tisztázásáig felfüggeszti pártelnöki jogköreinek gyakorlását.
Újabb kirohanást intézett Traian Băsescu volt államfő azon terv ellen, miszerint egy 11 ezer négyzetméteres bukaresti telken Európa egyik legnagyobb mecsetét építenék fel Romániában a török állam támogatásával.
Komoly szakmai hiányosságot állapított meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ellenőrző testülete Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) korrupcióval vádolt egykori vezetője esetében.
Politikai játszmák eszközévé és koalíciós vita kiváltójává vált a legfőbb állami méltóságok béremelésének ügye, miután Victor Ponta miniszterelnök bejelentette: nem támogatja az ötletet, ezért el kívánja halasztani annak bevezetését.
Klaus Johannis államfő visszaküldte a parlamentnek megfontolásra pénteken a képviselők és szenátorok speciális nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvényt, amelyet június közepén szavazott meg a kétkamarás parlament együttes ülése.
Alkotmánybíróságon támadta meg a román jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt a határozatot, amellyel a parlamenti többség megakadályozott egy bűnvádi eljárást a korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellen.
A romániai muzulmán közösség tagjai az ország többi lakójával azonos célokat követnek, ezek között pedig az európai integráció és az euroatlanti szövetség iránti elkötelezettség is megtalálható – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő Bukarestben.
Közel kétezer, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező migráns befogadására készül Románia – közölte csütörtökön hivatalos forrásokból származó értesülésekre hivatkozva az Europa FM kereskedelmi rádióadó.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerint a romániai politikusok kisebbségekhez való viszonyulása eljutott „az asszimilációs politikáktól és a többség homogén kultúrájának a meghatározásától” „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”.
Egyelőre homályba vész, pontosan ki is vesz részt a két ország kormánya képviseletében a Magyarország és Románia közötti első autópálya-határátkelő szombati avatóünnepségén Nagylakon.
Huszonhat napos külföldi tartózkodást követően szerdán hazatért Bukarestbe Victor Ponta miniszterelnök, első hivatalos teendőjeként a kormány soros ülésén vett részt.
Reméljük, hogy Chișinăuban hamarosan olyan koalíciós kormány alakul, amely egyértelműen európai irányultságú, és eltökélt a megkezdett reformok folytatásában – jelentette ki Klaus Johannis Suceaván, miután moldovai kollégájával tárgyalt.
Nem ért egyet Juszuf Murat romániai főmufti Traian Băsescu volt államfővel, aki még vasárnap arról beszélt: nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy az iszlám közösség Bukarestben építené meg Európa legnagyobb mecsetét, valamint egy iszlám egyetemet.
Nem esett szó a térdműtéte óta Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök esetleges lemondásáról – jelentette ki hétfőn Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai koordinátora.