
Románia vételi ajánlatot tett az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszerekre, amit az illetékes amerikai szerveknek jóvá kell hagyniuk – kommentálta Klaus Johannis államfő csütörtökön a román rakétavásárlási szándék kapcsán kedden tett amerikai bejelentést.
2017. július 13., 19:202017. július 13., 19:20
Az államfő közölte, azt követően, hogy az amerikai külügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozta a tranzakcióra vonatkozó román kérést, következnek a további jóváhagyások, majd ha ezek is megvannak, akkor
Azt is közölte, hogy a kormány ígéretet tett, hogy idejében elkezdi a hadsereg felszerelésének korszerűsítését. Ehhez a védelmi tárcának ki kell dolgoznia a szükséges összegek kiutalásának mechaniuzmusát. Johannis mindezt Konstanca megyében, a Mihai Kogălniceanu amerikai légitámaszpont megtekintése után mondta el, ahol a vezérezredessel, a NATO Katonai Bizottságának elnökével találkozott.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai külügyi tárca és a védelmi minisztérium azt közölte, hogy közel négymilliárd dollár értékben ad el Patriot típusú rakétaelhárító védelmi rendszert az Egyesült Államok Romániának. A tárca szerint a tervezett, 3,9 milliárd dolláros üzlet megerősíti a román haderő védelmi képességeit egy esetleges agresszióval szemben, és hozzájárul a rendszeresen Románia területén gyakorlatozó NATO-erők védelméhez.
A vételár a hét rakétaüteg mellett magában foglalja a szükséges műszaki támogatási és tesztrendszereket, valamint a kezelő személyzet kiképzésének költségeit is. A két fő beszállító a Raytheon és a Lockheed Martin lesz.
A fegyvereladásról Klaus Johannis június eleji washingtoni látogatásakor állapodott meg Donald Trump amerikai elnökkel. Mint valamennyi hasonló esetben, a külügyminisztériumnak és a védelmi minisztériumnak jóvá kell hagynia a politikusok által kötött megállapodást, majd erről a Pentagon tájékoztatja a kongresszust, amely elvileg harminc napon belül megvétózhatja a döntést.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
szóljon hozzá!